Filmfanatikusok hozzászólásai

Sárkányok háza S02:

Közel két évnyi pihenő után visszatértünk Westerosra, hogy megnézhessük ezúttal milyen kalandok várnak ránk. Szerintem többek nevében beszélhetek, hogy ha azt mondom az első szezon nem kevés meglepetéssel szolgált, ugyanis visszahozta azt, amiért sokan megszerettük George R. R. Martin világát. Továbbá minderre rátett jó pár sárkánnyal ami érthető, elvégre nem véletlenül hogy a sorozat rájuk, pontosabban a Targaryenekre fókuszált. Az előzeteseket látva pedig bőven volt alapunk arra, hogy izgalommal üljünk le a képernyők elé. Csakhogy az idei évad messze alul marad a két évvel ezelőtti elődjével szemben.

Bár a könyv kronológiai eseményeit nagyjából követték egy-két kiegészítéssel és eltéréssel, mégis nagyon hiányoztak az igazán komoly történések az évadból. A 4. résszel elértünk a csúcsra, amit követően megkezdődött a következő etapra való felkészülés – egy átvezető évadot eredményezve. Ami a pillanat hevében sosem nagy kedvence senkinek sem, kifejezetten mert megint legalább két évet kell majd várni a folytatásra.

Lényegében az első rész pontosan ott indul, ahol az előző évad véget ért. Rhaenyra szeretett fiát, Luceryst gyászolja, akit Vhagar és annak lovasa, Aemond ölt meg. A gyász könnyen magával ránthatná a törvényes királynőt, ám a hozzá közel állók kihozzák ebből az állapotból. Már csak a bosszú és esetleges háború kirobbantása is elégtétel lenne számára, amit férje, Daemon el is indít azzal, hogy elégtételt vesz mostohafia haláláért. Innentől az évad eleje egy amolyan adok-kapokba megy át, vagyis amint az egyik fél megöl valakit, a másiktól azt ő maga is visszakapja. Később pedig a hadsereg toborzása a cél, hogy aztán megvalósuljon a Sárkányok táncaként ismert háború, ám megnyugtatok mindenkit, hogy ez nem valósul meg.

A legérdekesebb, hogy hiába próbálok arra törekedni hogy spoilermentesen meséljek a legújabb évadról, igazából nem is nagyon tudom mi lenne az, ami úgy igazán elrontaná az olvasó élményét, miközben nézi ezt a nyolc részt. És pontosan ez a legeslegnagyobb hibája a szezonnak, hogy olyan igazán lényeges dolgok nem is nagyon történnek benne. Jelen kritika megírása előtt pár nappal daráltam le az epizódokat, mégis alig emlékszem, hogy mit láttam. Ennek valószínűleg az az oka, hogy azok az események, amik úgy igazán előre viszik a sztorit és tényleg izgalmasak, azok rendszerint az utolsó húsz-tizenöt percben történnek. Addig pedig lényegében egy helyben állunk és nézzük ahogy szereplőink hogyan próbálják kitölteni a már közel egy órányi játékidőt.

Eközben ráadásul nem is érződött, hogy különösebben érdekelték volna a készítőt a rövid, 8 résznyi mennyiségből eredő korlátok és, hogy igyekezett volna mindent nagyon fókuszáltan tálalni. Ez legfőképpen a Daemon-os (Matt Smith) szálon érződött, aminek a tálalása még a legjobb indulattal is csak azzal magyarázható, hogy az írók nagyon félreértették miért is lett akkora nagy kedvenc az új fehérhajú sárkánykirálynőnk nagybátyja/férje. Tagadhatatlan, hogy valahogy el kellett dönteni mit is kezdenek a megzabolázhatatlan harcossal egy ennyire kiélezett konfliktus alatt. De ezt lehetett volna sokkal rövidebben is.

Karakterek tekintetében egyértelműen a Rhaenyra-t alakító Emma D’Arcy emelkedik ki főszereplőként. Kezdetben igyekszik apja nyomdokaiba járni és nem akar senkit se belekeverni a készülődő háborúba. Minél inkább el akarja odázni a választ egykori barátnőjének, Alicenték ténykedéseire. Az korábbiakban megszokott ármánykodás mellé azért némi propaganda is belekerül, elvégre a feketék és a zöldek is azon igyekeznek Királyváron belül, hogy a saját oldalukon tudják a népet. Ebben Rhaenyra-nak Misarya segít, aki a Harrenhalban ténykedő Folyami Alys-szal messze az évad legérdekesebb mellékszereplői.

Az pedig tényleg a csúcs, hogy információim szerint lett még volna két epizód, amit ha minden igaz a múlt év végi hollywoodi sztrájk miatt, költséghatékonysági okokból nemes egyszerűséggel levágtak. Ehelyett pedig kaptunk egy közepesnek is alig mondható folytatást, ami alaposan visszavett a széria iránti rajongásomból. Nagyon kíváncsi leszek, hogy két év múlva milyen harmadik szezont kapunk, mert ez így önmagában nem elég. Persze a látvány elképesztő és ezúttal valóban megtapasztalhattuk azt, hogy milyen brutális fegyverek a sárkányok, amik már-már egy atombomba erejével rendelkező haderőt képviselnek.

A zenében Djawadi továbbra is fantasztikus, valamint az új opening is rendkívül érdekesre sikerült, amivel végre kiléptek a megszokott, épület kiemelkedős nyitányból. Itt azonban minden eltörpül ahhoz képest, hogy egy hihetetlenül üres, unalomba fulladó történetet kaptunk. A színészek hozzák a kötelezőt, de egy épkézláb forgatókönyv nélkül nem igazán tudják tartalommal megtölteni Martin világát és elérni azt, hogy tűkön ülve várjuk azt, hogy miben csúcsosodik ki az a temérdek dolog, ami az évadzáróban elindult.

7,5/10 (imdb: 8,4/10)

Szerintem meglepő lesz a következő értékelés, ez a pillanat is eljött. Alapból irtózom az animetől, nem az én műfajom, és ehhez rendkívül sokáig tartottam magam, bár az utóbbi időben egyre erőteljesebb nyomás jött a barátnőtől, hogy nézzek már meg egyet. Nagy nehezen végül beadtam a derekam. Nos annyit írhatok, hogy leültem a következő sorozat elé, és gyakorlatilag nem tudtam felkelni, le kellett darálni, mert egyszerűen zseniálisnak találtam. Kb csodálkoztam magamon, de mégis.

Frieren, Beyond Journey’s End S01

Avagy mi történik azután, hogy a klasszikus fantasy hőscsapat legyőzi a nagy gonoszt, ezáltal megmentve a világot?
(Próbálok spoilermentes lenni, amennyire lehetséges.)

Már rögtön az évad elején rendesen kihasználja a sorozat az ebből fakadó lehetőségeket, sokszor szívszaggató módon szembesítve minket azzal, hogy milyen is lehet halandók között mozognia egy hétköznapi szemmel közel halhatatlan személynek. (Annyi spoiler elengedhetetlen, hogy egy fantasy világban vagyunk, ahol az elfek (mint a főhősünk) gyakorlatilag halhatatlanok az emberekhez képest.)

A 28 rész első felének jelentős hányadát azzal töltjük, hogy valahogy megérthessük főhősünk, Frieren (Atsumi Tanezaki) lelki világát. Ami a varázsló nem hétköznapi létezéséből következőleg koránt sem megszokott, viszont baromi hiteles és érthető. Frieren hosszú létezése miatt kicsit kívülről tekinti az eseményeket, inkább saját érdeklődésből és szórakozásból vonódik be világmegváltó történésekbe. Szerencsére érthető közömbössége már elejétől fogva keveredik gyermeteg viselkedésével és furcsa szokásaival, egy baromi érdekes főszereplőt tárva elénk. Akit mellesleg pont olyan életszakaszában követhetünk, amikor viszonylag jelentős változásokon megy keresztül. A történet idővonala és játékidő szempontjából is lassan, ámde hihető módon.

Főhősünk hosszú életének köszönhetően a 28 rész alatt egész sok év telik el, amely során több visszatérő karakter is be -és kilép a porondról, minden szempontból jelentős változásokon keresztülesve. Ezek a sokszor csak háttérben érzékelhető történések fantasztikus világépítést eredményeznek, az idő múlásának megjelenítésével egy élő és lélegző világot tárva elénk. Amihez a látható események is sokat asszisztálnak, hiszen Frieren hajlamos elidőzni egy-egy helyszínen éveken keresztül is, amely lassúsággal ellenben koránt sem érződik vontatottnak a sorozat. Rendszeresen láthatunk nagyobb időket felölelő montázsokat, illetve társakat maga mellé szedve főszereplőnk lusta ráérős tempója sokszor egészen humoros módon kerül felgyorsításra. Remek összjátékot eredményezve főbb karaktereink között.

Ez nem csak annak köszönhető, hogy főhősünk karaktere szuperül megírt, hanem mert szinte minden egyes mellékszereplő is hasonló szinten mozog. A rövidebb-hosszabb ideig feltűnő utazótársak mindegyike megbillent valamit Frieren-ben, hogy aztán folytassák maguk útját ebben a sokszor látott, de mégis érdekes világban. Van célja az történetnek, de pont annyira fontos a végpont, mint amennyire főszereplőnknek. Így pedig a nézőnek meg kell szoknia, hogy itt vannak letérések a fő ösvényről. Sőt, igazából mások sincsenek. De ezek a mellékvágányok azok, amik végső soron igazán számítanak, hiába van itt-ott megtoldva lenyűgöző módon kivitelezett izgalmas küzdelmekkel is a sorozat. Ugyanis bár elsősorban egy merengő karakterdráma ez az anime, amikor látványban oda kell tenni, nagyon odatesznek a készítők. Szinte meglepő módon, mert egy ilyen történet még akkor is élvezhető lenne, ha akciójeleneteiben kicsit gyengébben muzsikálna.

Ezenkívül csodálatosan szép és látványos ez a sorozat, miközben egy percre sem unalmas. Hiszen a világ érdekes, főhősünk szempontja nagyon hitelesen van megjelenítve, s még humor terén is kifejezetten erős a történet. Az egész reflektív, ráérős tempója pedig segít gondolkozni azon, hogy mik is a fontos dolgok az életben, egyszer sem kikerülve annak a megmutatását, hogy különböző utak mégis milyen jó, vagy éppen rossz kimenetelhez vezethetnek. Folyamatos mélabús aláfestő hangulatot eredményezve, aminek Frieren lassú fejlődése miatt mégis van egyfajta vidám tónusa.

Mindezek egy nagyon szerethető animét eredményeznek, ami még mostani szemmel nézve is iszonyat minőségi kivitelezésnek örvendhet. Türelem kell hozzá, mert a fókusz nem a külső, hanem a belső utazáson van. Az évad második fele egy szinte sehonnan előhúzott Mage Tournament Arc, ami egy időre elfeledteti hova is tartanak hőseink. Ami végső soron nem is számít, de ennek a lassú figyelemzavaros hozzáállás is el tudom képzelni, hogy egyeseknél kiüti a biztosítékot. Nehezen, de meg tudom érteni. Viszont mást nagyon nem tudok felhozni az animével szemben, mert annyira élvezetes utazás volt ez a 28 rész, hogy nagyon kellemes érzés volt ebbe a világba visszatérni.

A sorozat hiteles és humoros módon képes bemutatni egy amúgy koránt sem hétköznapi személy életét és belső világát. Teljes szívvel ajánlom ezt a történetet, mert egy olyan alkotás, ami még a nem anime rajongókat is képes szórakoztatni és lekötni.

10/10 (imdb: 8,9/10)

Èrtèkeld helyette a Sárkányok házát, második èvad, picit kikupálódott a sorozat.

Az Acolyte-ról ne várjatok értékelést, mert egy fél részt bírtam belőle nézni. Gondolom nem mondok nagyot azzal, hogy sikerült tönkre vágni az egyik legnagyobb brandet valaha. Köszönjük Disney. A jó édes...(Inkább újranézem a rossz osztagot, hogy ro*adnátok meg.)

Véletlenül, egy kazah filmnézős honlapon bukkantam a következő filmre, amelynek címe, magyarul kb. úgy hangozna, hogy a "Semmiből jött ember", sőt ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor a "sehonnai ember". Én inkább az elsőnél maradnék, mert a másodiknak némi pejoratív hangzása van. A film, egy orosz sci-fi-thriller,ami állami támogatással, de mégis kis költségvetéssel, és oroszországi viszonylatban ismeretlen színészekkel lett forgatva. A végeredmény mégis egyedi és szórakoztató. A történet szerint 1960 október 15-én este Kim Alekszejevics Kirillov telefonál még egyet a barátnőjének, hogy volna még egy kockázatos repülése egy új géppel, de nem kell rá sokat várni, utána megy haza Moszkvába. Az új gép pedig nem más, mint egy űrhajó, amit a telefonálás előtt nézett meg a Főkonstruktőrrel közösen,akitől a beszélgetés végén megkapja a karóráját szerencsehpzó ajándékként . Igen, Kirillov előbb repült volna a történet szerint, mint Gagarin. Az új űrhajó sikeresen elindul, a fedélzeten Kirillovval. Az orbitális pályamagasság elérése előtt azonban meteorokkal ütközik össze az űrhajó, és komoly sérüléseket szenved. Kirillovnak meg kell szakítania a repülést, mert ha vár, az mindenképp az életébe kerülhet. Így vészüzemmódba kapcsolva az űrhajót, megcsinálja manuálisan az űrhajó személyzeti kabinjának és a műszaki egységnek a szétválasztását, majd ismét belép a légkörbe úgy, hogy fogalma nincs hol fog az űrhajó földet érni, és nincs is rá hatással, ráadásul a Főkonstruktőr elmondása szerint az addig, személyzet nélkül fellőtt 5 űrhajónál is gondok voltak a leszállás pontosságával, mindössze egy ért földet pontosan az arra kijelölt zónában. Az irányítással szakadozik a kapcsolat, de maga a Főkonstruktőr szólítja fel rádión keresztül a katapultálásra, szokatlanul nagy magasságban (17km-en). Utána Kirillov egy kórházi ágyon, egy kórteremben ébred. Ahol egyedül van, senkivel nem találkozik az orvoson és a nővéreken kívül, és nem tudja, hogyan került oda. Fokozatosan kezdik ráterhelni a múlt eseményeit. Az orvos fokozatosan kezdi a kikérdezést, végül már nem csak a nevére és a munkájára kiváncsiak, hanem elkezdenek képeket behozni neki a Vosztok űrhajókról és a hordozórakétákról, hogy összerakják mi történt. Aztán elkezdenek tőle technikai részletekt kérdezni, de ott már kezd gyanakodni, hogy valami nincs rendben, és közli, hogy az ilyen kérdésekre csak Volkov ezredes jelenlétében válaszol, és egyébként is hozzák oda a katonakönyvét, hogy legyen nála valami hivatalos irat. Utána azt sem érti, hogy a kórház ablakai miért átláthatatlanok bentről kifelé, arra azt a választ kapja, hogy azért mert egy titkos létesítményben van. Ez tovább fokozza a gyanakvását, hiába kapja vissza a katonakönyvét. Egyszer éjszaka nem tud aludni. Kimegy, és a folyosóügyeletes nővérnél meglát egy addig totál ismeretlen ételt, amit a nővér villámgyorsan eltesz a fiókba, a hamburgert. Elküldi a nővért altatóért, majd kimegy a WC-be. Ahol az egyik kukában megtalál egy összenyomott Coca-Cola dobozt. Ettől kezdve már visszacsengenek neki a kiképzésen tanultak: "Az lesz a legrosszabb, ha Alaszkában érsz földet, mert ott majd azt hiszed, hogy a sajátjaid között vagy, pedig egyáltalán nem." Innentől kezdve tudja, hogy meg kell onnan szöknie, mert hiába beszélnek az orvos és a nővérek is tökéletesen oroszul, de biztos benne, hogy Alaszkában ért földet az űrhajóval és az amerikaiak fogságban tartják. Kiszökik az épületből, majd az utcán meglát egy amerikai autót egy párral. Angolul megkérdezi őket, hogy ez melyik város, akik nevetve válaszolnak neki angolul, hogy Chicago. Utána tovább mászkál az utcán, és belefut egy nőbe, aki látszólag magában beszél, de ami a legfontosabb, hogy oroszul. Így azonnal megkéri a nőt, hogy mondja meg, hol van a szovjet nagykövetség, de a nő elzavarja. Később tovább megy, és akkor éri az újabb megleptés, mert eljut egy folyó partjára, és szemben meglátja a Kreml falait. Tehát nem Chicagoban van, hanem Moszkvában. Az éjszakát az utcán tölti. Nappal ismét találkozik az éjszaka látott szőke nővel, és akkor már az segít neki, és ideiglenesen befogadja a lakásába, ahol az agorafóbiás öccsével él. Itt éri az a sokk, hogy ugyan tényleg Moszkvában van, de nem az 1960-as évben, hanem 2023-ban. Az egyetlen dolog amivel igazolni tudja magát az a régi katonakönyve, amibe benne vannak a személyes adatai és az, hogy ő űrpilóta. Kezdetben nem hisznek neki. Mert 89 éves létére úgy néz ki, mint egy, a húszas évei második felében járó ember. Aztán amikor visszamennek a korházba, amit belülről tönkretettek azóta, ott végül tud mutatni egy bizonyítékot. Az emlékei lassan térnek vissza, és el akar menni a barátnője házába, ahol utoljára 1960 májusában járt. Megtalálja a címet, és bizony megtalálja a barátnőjét,. Dasha-t is. Aki ugyanolyan szép és fiatal, mint akkor volt, csak éppen nem emlékszik rá, és egy filmszerepet tanul. Így otthagyja. A Kimnek segítő szőke nő öccse elkezd kutatni Kirillov után az interneten. Természetesen nem talál semmit, és el is mondja, hogy tulajdonképpen ő egy nem létező ember. Viszont amiket eddig mutatott az alapján nagyon valószínű, hogy vadásznak rá. Eközben visszamennek Dasha lakására, ahol Kim egy régi fotóalbumon megtalálja a fekete-fehér közös képüket Dasha-val. De Dasha számára is gyanús, hogy valahol már láthatta Kim-et. A Kimnek segítő nő öccse ezek után azon a véleményen van, hogy Kim története nem csak egy személyiségzavarból eredő mese, hanem ő tényleg az, akinek mondja magát, még ha az internet szerint egy nem létező embernek számít, akkor is. Ezért elkezd gyanakodni, hogy vadásznak Kim-re, és rájuk is, akik segítenek neki, és a gyanúja igaznak bizonyul. Így szétválnak, és csak egymásnak veszik fel a telefont. Kim megtalálja Dasha-t aki egy mondat alapján rájön, hogy honnan ismerős neki Kim: a szintén Dasha nevű nagymamájával készült közös fotón láthatta, mert Kim a nagymamája barátja volt, csak egyszer egy repülés után többé nem jött haza. Dasha is segít Kimnek egy ideig. Ám Kimet elérik az üldözői, így leugrik egy magas épület tetejéről. Nem hal bele, sőt komoly baja sem lesz, mert az üldözői végig kontroll alatt tartották, és a régi ajándék órájába beépített jeladó segítségével figyelték minden fizológiai paraméterét, és tudták, hogy meddig lehet elvinni őt. Végül az üldözői elmondják neki, hogy pontosan, hogy került ide, miért lehet az, hogy 63 évvel a saját, katasztrófával végződő űrrepülése után sem öregedett semmit és megadják neki a lehetőséget, hogy a hosszúra nyúlt feltámadása után azt kezdjen az életével, amit szeretne, de azért javasolják neki, hogy vegye figyelembe, hogy mi volt a munkája, és azt, hogy a szervezete valójában még mindig csak 26 éves. Aztán,hogy Kim mit kezd az új életével azt azok megtudhatják, akik végignézik a filmet. A film kis költségvetése ellenére az űrruhák, a CGI, meg minden teljesen rendben voltak. Egyetlen ismert színész tűnik fel a filmben összesen, egy rövid cameo erejéig, ő pedig Pjotr Fjodorov, aki a 2013-as Sztálingrád és a 2016-os Párbajhős című filmek miatt még a magyar közönség előtt sem teljesen ismeretlen. A film előzetese:https:/www.youtube.com/watch?v=HDa1CUO81vIA teljes film, ha esetleg valaki kedvet kapott hozzá, viszont legalább alapfokú orosz tudással ajánlott nézni, mert felirat az nincs hozzá: https:/kinokong.bz/74324-film-chelovek-niotkuda-2023.html

The ones who live S01:

Egyike a régóta várt TWD spinoffoknak, és az elvárások sem voltak kicsik előzetesen.

Hogy miért? Mert a zombidráma középpontjában hosszú éveken keresztül Rick Grimes figurája állt, aki Andrew Lincoln alakításában a tévétörténet egyik legikonikusabb főhősévé nőtte ki magát. Miután Lincoln kiszállt az eredeti sorozatból, a gyártó rögtön bejelentett három Rick Grimes-mozifilmet, ami később aztán egy közös Rick és Michonne minisorozattá nőtte ki magát. Ám amíg Maggie, Negan és Daryl története kapott egyfajta lezárást a The walking dead végére, Rick sorsára már hat éve kíváncsi volt a rajongótábor. Még ha az elvárásokat bizonyos esetekben nem is sikerült megugrani, a The ones who live mindenképpen emlékezetesre sikerült.

Miután Rick Grimes önfeláldozó tettével felrobbantotta azt a járkálókkal teli ominózus hidat, a családjától messze, a Civic Republic (Polgári Köztársaság) fennhatósága alá került. Ez a rendkívül fejlett és előrehaladott kollektíva azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az emberiség utolsó reménye legyen a civilizáció újjáépítésére, amit saját hadsereg fenntartásával, a lehetséges gyógymód kutatásával és igen szigorú szabályokkal próbálnak elérni - például aki egyszer belép a Köztársaságba, az soha többé nem távozhat onnan. Míg a legtöbbeknek ez nem is áll szándékában, hiszen falakkal körülvéve, biztonságban élhetnek a zombiapokalipszisben, Rick persze magasról tojik a szervezetre, és az összes gondolata a hazajutás körül forog. Ennek érdekében több, sikertelen szökést is megkísérel, rebellis attitűdje pedig csak azért marad megtorlatlanul, mert egy magas rangú felettese vezetői potenciált lát benne. Mindeközben Michonne (Danai Gurira), meggyőzződve róla, hogy Rick életben lehet, elszántan kutatja a férfi nyomait, és útja során maga is megtapasztalja a CRM (Civic Republic Military, vagyis a Polgári Köztársaság Katonasága) valódi arcát.

Az évad felénél magyarázatot kapunk rá, hogy a szintén visszatérő szereplő, Jadis (Pollyanna McIntosh) mivel képes sakkban tartani az egykor félelmet nem ismerő Ricket, aki tétlensége miatt még Michonne-nal is konfrontációba kerül. Egyre több sejtelmes utalást kapunk a CRM belső repedéseire és egy nagyobb, mindent megváltoztató tervre, ugyanakkor ezen a ponton éreztem először, hogy a magasabb minőségű kivitelezés ellenére egy-két megoldás iszonyúan klisés és kiszámítható - jó példa erre Rick egészen felesleges terve, amellyel elküldte volna Michonne-t a CRM-től.

Ezután a Danai Gurira által írt, sokkal személyesebb negyedik epizód újabb vérfrissítést hozott, hiszen kis túlzással olyan, mint egy egyetlen helyszínen játszódó kamaradráma. Itt kimondottan a karakterizálásé a főszerep, végre felszínre tör Rick és Michonne összes elhallgatott érzelme, motivációja, ami egyúttal a bevonódott rajongókat is rendesen megmozgatja - míg másokat talán zavarhat, hogy hat rész ellenére ennyi időt szánnak a drámára, a menni vagy maradni kérdésre. A klasszikus The Walking Dead hangulathoz talán a finálé előtti epizód áll a legközelebb, flashbackekkel, a főszereplő páros kalandozásával és újabb próbatételével az erdős környezetben.

Az utolsó rész visszavisz minket a CRM köreibe, azonban szerepük a hosszú, több sorozaton átívelő építkezés ellenére is csalódást keltő lett, hiába jó érzés olyan történetszálat nézni, ami végre más, mint a sima egyik közösség harca a másikkal. A széria betekintést enged ugyan a CRM háborús hadviselésébe és gátlástalanságába, legyen szó népirtásról vagy a nyomaik eltüntetéséről, de a valódi motiváció, a belső ellentét végig ködös és zavaros marad. (Főleg, ha valaki kihagyta a World beyond című spin-offot, ami nézői és kritikai szempontból is az univerzum leggyengébb fogadtatású sorozata volt.) A The ones who live több epizóddal talán jobban beleáshatta volna magát a szervezet működésébe és hierarchiájába, akár részletesebben bemutatva Rick ott töltött éveit. Ez egyrészt növelhette volna a feszültséget, valamint a Lostból ismert Terry O'Quinn kissé elvesztegetett szerepét is Beale tábornagyként. Persze érthető alkotói döntés, hogy ennyi év után a két főszereplőre került a legnagyobb fókusz, de egy olyan sosem látott léptékű fenyegetésből, mint a CRM, ennél sokkal többet is ki lehetett volna hozni. Sajnos nagyobb volt a füstje, mint a lángja.

Kissé elkapkodott, antiklimatikus lezárást kapunk, ahol a "plot armor" egészen szürreális méreteket öltött. A CRM ütőképes katonai szervként nehezen felfogható, amatőr biztonsági hibákat követ el, míg Rick és Michonne kétszemélyes hadseregként funkcionálva egészen hajmeresztő helyzeteket él túl karcolás nélkül.

Összességében mégis élvezhető az epizód - a zárójelenet képes hatni az érzelmekre -, és a komplett széria is, amely valamennyi aspektusában arról árulkodik, hogy nem egy futószalagon gyártott, kötelezően letudott kör volt. Már csak azért sem, mert Scott M. Gimple, a tévés The walking dead univerzum atyja Andrew Lincoln és Danai Gurira szoros közreműködésével hozta tető alá a sorozatot. Mindkét színészen érezhető, hogy mennyire törődnek a karaktereikkel, és hogy szívvel-lélekkel dolgoztak ezen a történeten. Alakítás terén egyaránt remekeltek és a teljes érzelmi skálát lefedték ebben a hat részben, a kettejük közötti kémia sosem volt ennyire jó (még ha a romkomos összeborulásokkal egy idő után túl is lőttek a célon), és nyilvánvalóan szándékukban állt, hogy amennyiben a The ones who live végső búcsú számukra, akkor az ahhoz méltó legyen.

Végső soron azt gondolom, hogy megérte várni a szériára, hiszen a fő vállalását teljesítve szépen lekerekítette Rick és Michonne sztoriját. Minden kiszámítható és megkérdőjelezhető írói döntés ellenére a változatosság mindenképp erénye, jó volt látni hétről hétre a más jellegű epizódokat, amelyeken emelt az igényes fényképezés és a vizuális effektusok minősége is. Leginkább a világépítés háttérbe szorulása és az elkapkodott befejezés hagyhat keserű szájízt a rajongókban, de az új erővel dübörgő The walking dead még szolgálhat meglepetésekkel a későbbiekben. Az biztos, hogy jön a Daryl Dixon és a Dead City második évada, és bár a The ones who live folytatásáról nincs hír, nem elképzelhetetlen, hogy valamikor még összehozzák ezeket a szálakat.

7,5/10 (imdb: 8/10)

Hétvégi filmajánló:

A nap birodalma-a gyerek Christian Bale egy japán munkatáborban:

https:/m.youtube.com/watch?v=yyf059psVew&pp=ygUsY2hyaXN0aWFuIGJhbGUgc2luZ2luZyBpbiBlbXBpcmUgb2YgdGhlIHN1biA=

Brawl in cell block 99-klasszik badass movie:

https:/m.youtube.com/watch?v=BTOIw9rkTso&pp=ygUhYnJhd2wgaW4gY2VsbCBibG9jayA5OSBjw6FyIHNjZW5l

Tavasz, nyár, ősz, tél és tavasz-buddhista tanmese:

https:/m.youtube.com/watch?v=ubepIBe4zBg&pp=ygUdVGF2YXN6IG55w6FyIMWRc3ogdMOpbCB0YXZhc3o=

The cell- egy tényleg jó Jennifer Lopez film:

https:/m.youtube.com/watch?v=eIpy4p_yMV0&pp=ygUfdGhlIGNlbGwgamVubmlmZXIgbG9wZXogdHJhaWxlcg==


Még egy kört mindenkinek-Más táncol:


https:/m.youtube.com/watch?v=JCZcFFKS-Qk&pp=ygUWbWFkcyBtaWtrZWxzZW4gZGFuY2luZw==

The Road-apa és fia utazása egy remények nélküli világban:

https:/m.youtube.com/watch?v=bO8EqMsxOiU&pp=ygUgdGhlIHJvYWQgdmlnZ28gbW9ydGVuc2VuIHRyYWlsZXI=

500 nap nyár-könnyű esti semmiség:

https:/m.youtube.com/watch?v=PsD0NpFSADM&pp=ygUSNTAwIGRheXMgb2Ygc3VtbWVy

A napfény íze-örökölt sors? :

https:/m.youtube.com/watch?v=d6RwN6pHuos&pp=ygUPYSBuYXBmw6lueSDDrXpl

Néha kifogok egy - egy "nézhetetlen" filmet én is... Svéd erdőben az öregember. Egy napját mutatja be a rendező, bár ez menne magától is. Egy szó nem hangzik el, se zenei aláfestés csak a természet, a mérhetetlen nyugalom, a ma emberének hihetetlen ingerszegény környezet. Nincs akció, nincs mondanivaló, nincs gyilkos sem :( Mondanom sem kell, telefon sincs. A sluszpoén, a faházikó amely meglepően komfortos csupán egy órányi járásra van az autóúttól, így az éjszakát már a menetrendszerinti busszal a városban érve az otthonában tőlti a hősünk..

Mindamellett, hogy természetesen nézem a nagy rendezők, nagy szinészek filmjeit, általában ezek garanciák, még van egy technikám választáskor.Persze itt inkább a kevésbé ismert alkotók müveire gondolok. Elolvasom a nem szakmai véleményeket, a nézők szava számít. Ha van elegendő, szörnyű unalmas, nem tudtam végig nézni, nem szól semmiről stb.,akkor számomra már megnézésesélyes.

Tudtam volna még millió egy filmet.Top 10 nálam, ami nem került fel:
-Las Vegas, végállomás
-Csillagközi Invázió(ha úgy nézed, mint egy szatíra, egészen más rétegei vannak a filmnek)
-Harcosok Klubja
-Leon, a profi
-Truman show
-Macskafogó
-JFK, nyitott dosszié
-Casino
-Forrest Gump
-Utolsó Mohikán (imádom Dániel-Day-t)

Legkevésbé szól a tárgyalóteremről a film.De nem sorrendben írtam, csupán így jutott eszembe. Nincs első vagy tizedik.

Legbelső fèlelem mièrt első helyen? Mi emelte az első helyre a többi fölè, Nabut?Láttam annak idejèn. Tárgyalótermes Richard Gere-s film, pici csavarral a vègèn.Az elemi ösztön nagyobbat ütött. Vagy a bárányok hallgatnak. Vörös Sárkány.Szóval meglepő.Más, Rima:Sárkány közbelèpHolló (most remeakelik)

1. Legbelső félelem2. Nap könnyei3. Sólyom végveszélyben4. Requiem egy álomért5. Katonák voltunk6. Egy csodálatos elme7. Tébolyult(2018)8. Harcosok klubbja9. Dunkirk10.A gépész

Könnyű dolgom van, mert régebben már írtam erről indoklással együtt. Most csak a címek:

10. Ponyvaregény
9. Interjú a vámpírral
8. A remény rabjai
7. Születésnap
6. A birodalom visszavág
5. Mechanikus narancs
4. Hetedik
3. Keresztapa 1.
2. A jó a rossz és a csúf
1. Krisztus utolsó megkísértése

Kísèrleti gyilkosság Sandra Bullock legjobb filmje.Kisiklottak meg Jennifer Aniston egyetlen nèzhető filmje.

Tègla!!!

Con Air a fegyencjáratSziklaAmerikai szèpsègSzarvasvadászGyűrűk Ura,Hobbit összes.RobotzsaruPredátorTerminátorTökèletes MásolatUtolsó CserkèszMèg szerencse hogy csak 10-et kèrtèl, unásig tudnám sorolni, Alien bónuszba. Fűrèszt speciálba mèg kiemelnèm. Sziklák szeme2, Texasi láncfűrèszes...Na jó abbahagyom.

Ötödik pecsét-1976
Amerikai szépség-1999
Szárnyas fejvadász-1982
A keresztapa 2- 1974
Mátrix - 1999
Amadeus-1984
Dühöngő bika-1980
Az élet szép - 1997
Az út - 2009
Berlin felett az ég-1987
guilty pleasure- Jay és Néma Bob visszavág

Közvélemény-kutatás!!!(nem sorozat) Kinek mi a 10 kedvenc filme( 1 guilty pleasure)? Sorrend és indoklás nélkül. Hátha valami gyöngyszemet találok.

Zseniális a magyar szinkron:https:/m.youtube.com/watch?v=-JsNSoeoySg&pp=ygUUc29rIGjFsWjDsyBzZW1tacOpcnQ%3D