Liza Szösszenetek (Berni a "keresztanyu :))) ) hozzászólásai

Nagyon jól látod a dolgokat. Sajnos a világ nem jó irányban halad, semmilyen szempontból. Valószínűleg csak egy óriási ,,pofon" téríti a helyes útra az emberiséget, de már nem mostani létszámban. De addig is éljük meg a mát, vegyük észre a sok szépséget, élvezzük az életet! Mint ahogy ez az oldal is erről szól. A szexre, az erotikára mindig lesz igény(remélem), mert amíg a férfiak ennek hódolnak, addig sem háborúznak. Remélem anyagilag is egyre több marad, hogy miném többet hódolhassunk szenvedélyünknek. Peace and love!🙂🐝☀️

Mondjuk, pont az én számból furcsa hallani az "előítéletesség mentes" kifejezést... Ahogy a világ változott az elmúlt 5-6 évben, és kevésbé hordozzák az emberek az álarcukat, ugyanúgy változtam én is, és bizony szaporodtak az előítéleteim. Meglepődnél, hogy mennyi ország hívó előjelű számot nem veszek fel élből, és mennyit fenntartásokkal. Pályafutásom kezdetén ez csupán 1 ország számára korlátozódott- az is tapasztalatból, mert 10 hívásból 10 arról szólt, hogy a vendégmunkások elütik az ebédidő fennmaradt részét. Ma már lefedi fél Európát, Észak Amerikát, a közel-keletet és Ázsia egy részét az összes kétségem. És az elmúlt 5 évben változott annyit az emberi mentalitás, hogy kénytelen voltam ilyen módon alkalmazkodni hozzá. Nyilván, ha az ember kap egy ilyen metszetet egy adott népről (gyári munkástól a vezérigazgatóig), akkor oda nem szívesen megy... Finoman mondva: nem vesz menetjegyet abba a bizonyos erdőbe...Mindettől függetlenül nyitott vagyok általában, és nem egy negatív tapasztalat alapján húzok falat, hanem az adott nép több egyedének a viselkedéséből.

A boltok most is tele vannak, mert csupán a gyártással vonult ki néhány cég, a kereskedelemmel nem feltétlen. Ha mégis, akkor viszont megtalálták azt a piaci rést, amit saját gyártású termékekkel feltöltenek. Láttam videókat kinti szupermarketekről, ugyanúgy van (eredeti márkás)kóla, chips, vannak gyorséttermek, de lehet, nem "Mekinek" hívják, hanem Domino-nak. Azt se felejtsük el, hogy akármilyen országról van szó, mindenhol van egy turistáknak szánt képeslapra illő rész, illetve olyan, amit kevésbé mutogatnánk. Erre ékes példa, hogy a barátnőm nemrég járt kint Berlinben, és azzal jött haza: "nem igaz, amit mondanak! Berlin szép, tiszta!" Mondom: lehet, hogy az, amerre vittek 3 napon át, az olyan. De maradjunk annyiban, hogy ha a barátnőd 20 év után hazalátogat x évente Londonból, te sem a Blahára viszed kirándulni, vagy Csepel-II-re..." Nagyon könnyű általánosítani egy rövidke tapasztalatból, hogy valahol minden szép, vagy éppen minden lepusztult, elmaradott.Moszkva hatalmas város, közel 14 millió lakossal (gondolj bele, majdnem 1.5-szer annyi, mint egész Magyarország teljes lakossága!) Értelemszerűen elfér egy ilyen tömegű városban az üzleti negyed spirál üvegtornya, felhőkarcolói, a történelmi városrész a Vörös térrel, mauzóleummal, Kreml-lel, ahogy elfér a külső kertvárosi rész, ahol olyan jellegű épületek vannak, mint pl Szentendre belvárosában, vagy épp a klasszikus kék kis faházak. És ugyanúgy lehetnek (már csak statisztikailag is) olyan részek, mint nálunk a "nyócker", hogy sötétedés után többedmagammal sem mennék arra.... Ahogy New York-nak is van egy "Manhattan"- je, de van "Bronx"-sza is...Szoktam nézegetni videókat- például Kazanyról is sokat dob fel az internet. Maga a város központi része már-már a nagyvárosokéval vetekszik, a külkerületekre- mikor megláttam, azt mondtam: bakker, tiszta Újpest! vagy Rákosszentmihály... még érezni lehetett a házak közt Brezsnyev elvtárs leheletét. :) Majd pár száz kilométerrel arrébb a tatárok mosolyogtak a jurtáik előtt, mint 1000 évvel ezelőtt...Perm vidéken a falusi rész ugyanaz a kis faházas, mint 100 éve, állatok legelnek, érik a termés a kiskertekben, füstöl a kémény, de pár faluval arrébb már csak elhagyott, düledező házak, egy teljes falu lakossága eltűnt. Lehet, a férfiak odavesztek a háborúban, a család meg a közeli gyárak vonzáskörzetébe költözött megélhetés miatt- ki tudja?Szóval: Nem csak "űrtechnika" és nem csak "tanyavilág" az ország, hanem az elmúlt bő 1000 év minden történelmi és kulturális emlékét megőrzik, és elférnek egymás mellett. Ami a lakosságot illeti, nyilván, ott sem mindenki a képeslapra illő, mosolygós, kokosnyikos, matrjoska babát tartó kislány, vagy minden turistát vodkázni invitáló usankás fiú, hanem ugyanolyan vegyes gondolkodású, intelligenciában és kedvességben széles skálán mozgó emberek, mint bárhol másutt a világon.Nincs "csak szép" vagy "csak csúnya", vagy "csak jó" vagy "csak rossz". Ugyanúgy vegyes, mint bárhol bármilyen országban. Hogy melyiket látjuk dominánsnak, az a bennünk élő előítéletek tükörképét tükrözi. Mindegy, hova megy az ember, vagy kivel találkozik :)

Jól látod. Még a háború(Ukrán) előtt voltam és mivel nem néhány napos turista út volt rengeteg helyen voltam. A történelmi városrész, a cári nyári rezidencia(újjáépítve), múzeumok, stb.Egy teljesen más kultúra és világ, de egy biztos, nincs az a pénz, amiért ott élnék. Egyébként(akkor) mindent lehetett kapni a szupermarketekben és az alapvető élelmiszerek is sokkal finomabbak, tartalmasabbak mint nálunk. Persze kirakat város mint tudjuk, plázákkal, felhőkarcolókkal, luxus autó szalonokkal. Pont ünnep volt náluk(nov 7) emiatt rengeteg szabadtéri program, koncert volt. Nagyon jó emlék a mai napig. Ha van Vibered, ami publikus, szívesen küldök képeket. A belsőn jelezd, ha érdekel. Szóval drága Liza, mindig szívesen olvaslak. Puszi. Yoss 🙂

Az akvarell festék tubus mérete jutatta eszembe. Remélem picit színesebb lesz az a múlt amiben éltünk...Az állandóság, a kiszámíthatóság volt az egyik pozitívuma annak a letűnt rendszernek. Ami engem mint gyermeket nagyon megérintett a szovjet termékek árának a feltüntetése minden darabon. Legyen az egy bicikli pumpa, rádió, óra,de nem papíron,hanem egyfajta gravírozás talán,ami nem kopott le,esetleg a műanyagba bele öntve.Nagyon szeretvén a történelmet és a földrajzot, természetesen az egykori Szovjetunió 22 millió négyzetkilométere is előttem van, egy fél földgömb... Belegondolni is hihetetlen,hogy az egyik legtávolabbi sarkában, mondjuk Vlagyivosztokban is annyi az ára valaminek mint Rigában.Csupán hallomásból tudtam,hogy hihetetlenül olcsón utazhatott az ember , akár repülőgépen is , természetesen adott esetben ehez engedély is kellett az országon belül is. A kiszámítható egyszerű élet sokszor kellendőbb,mint a határtalan szabadság!Ez utóbbi ma alapvető jog,de az életbe maradáshoz sokszor kevés...

Drága Yoss!Én is bízok benne, hogy nem ismétli meg önmagát a történelem a közeljövőben, bár azt már tudom mondani iránymutatásként a menekülőknek, hogy "dort ist Berlin!", de még meg kell tanuljam az utánuk loholóknak: "они побежали к зтому!"Viccet félretéve: Az építészet csodálatos, sok stílust átvettek a nyugat európai művészetből, és ízlésesen ötvözték a saját hagyományaikkal, ez adott egy jellegzetes, semmivel össze nem téveszthető egyediséget a nagyvárosaiknak. Ugyanez jellemző a zenéjükre, költészetükre, festészetre. És természetesen a hagyományok tisztelete.Erre egy meglepő példát mondanék. Valamikor ifjú tini koromban fejembe vettem, hogy majd egyszer nagyot alkotok, és arccal a festészet fele fordultam. Persze- mint sok minden másban- annyira kiemelkedő tehetségem nem volt, csak a vágy, hogy hátha...Mivel minden utcára jutott egy művész kis falunkban (és egyik sem mondta az arcomba, hogy nem kellene erőltetni), így a nyári szünetekben hol az egyikőjükhöz csapódtam rajzolni, hol a másikójukhoz festeni. Hát, egy ilyen alkalommal megjelentem az egyik híres festőnél a 8. osztályos koromból megmaradt gombfestékemmel, hogy "csókolom, ehun vagyok-e,gyüttem festeni!" Gyuri bácsi ránézett a "kezdő csomagomra", és csak annyit mondott: ezzel aztán nem! Beszélek anyáddal, és ha rábólint, meghozom neked a világ legjobb akvarell festékét! 1992-t írtunk... Természetesen az árát előre nem közölte, mert akkor nagyon korán derékba lett volna törve a festő ambícióm velem együtt... Hát, megjelent Gyuri bácsi egy 24-es St. Petersburg "White Nights" márkájú festékkel, anyám meg sziszegve perkált, mint a katonatiszt... és tényleg, még a mai napig megvan- bár foghíjas lett a készlet azóta. Nos, gondoltam- mivel ez már nem mai darab, veszek másikat. Megrendeltem. És láss csodát! csak a doboz formája lett kecsesebb, benne a cserélhető tégelyek ugyanazok a méret... Ergo elég lett volna megrendeljem a "tölteléket"... eltelt 32 év, és semmit nem változott a tégelyek mérete. Döbbenet.ezen felbuzdulva megrendeltem ugyanazon St Petersburg márka "Sonet" akvarellfesték 24-es tégelyeit, és azt pattintottam bele a régi helyére. Hihetetlen. A minősége még jobb lett, mint 32 éve volt, a csomagolás és a méretszabvány nem változott. Elképesztő.Ez a hagyományok maximális tisztelete. Ugyanígy nem változott pl az Aljonka csoki csomagolása sem, bár a minősége annak is klasszisokkal jobb, mint amit kóstoltam 1988-ban. (anno "sírva" ettem meg, annyira rossz volt a jóindulatúan nugát-utánzat) Most az íze olyan, mint az 1988-as Boci csokié...Lehet kapni itt Magyarországon is. Mivel a címke nem változott, így fedeztem fel. hazahoztam egy kisebb (kb a "Magyar Várak-) méretűt, és néztük fél napig, hogy ki merjük-e nyitni, vagy sem... még elevenen élt bennem az 1988-as emléke. Nah, essünk rajta túl- megbontottuk. Aztán az utolsó kockáért ment a kézi tusa :DJó, hogy a látvány nem változik, csak egy magasabb szintre kapcsol az élmény.Szpaszibá, moj drug! :)

Sorry, Bábuskát írtam, Bárisnyá helyett! Nem mindegy!🥴🙂
Helyesen: Szpászibá Bárisnyá! (fonetikusan)

Drága Liza! Kiváló, érdekfeszítő történet, nagy érdeklődéssel olvastam. Azért nem vagy semmi csajszi! Én már csak abban bízom, hogy a történelem nem mostanában ismétli önmagát. Néhány éve Moszkvában jártam, biztos tetszett volna neked is. Természetesen a városról beszélek, nem a politikai berendezkedésükről. Kőssz, hogy újra írtál. Szpászibá Bábuská!🙂

Az Emlékezés programnak végül lett folytatása...Egy kedves rokonomnak nevetve meséltem a lentebb leírt csetlésemet-botlásomat a konzulátus előtt. Erre rám nézett: "de hát nálunk is vannak szovjet sírok! Nem tudtad?" Tulajdonképpen tudtam, csak valahogy túl hátra keveredtek az agyamban az infók az évtizedek folyamán, és a címke nélküli dobozzal együtt elkallódtak az egyéb címke nélküli kacatok közt...-huhh... kik? és hányan?-Mittomén... de mellettünk a temető, és már apám is mondta anno, hogy ők a legrendesebb szomszédaink!-megtennéd, hogy világosban átlépsz, és befotózod őket?-Persze!És másnap megérkeztek a fotók... 7 név, nagyjából azonos dátum, és még a rangok is: matróz, alhadnagy, civil munkás... a dátumok már a decemberi csata utáni 3 hónappal... Szóval: hajósok. És 2 ismeretlen katona és egy hadnagy, 2 hónappal korábbi dátummal (azaz szintén a Duna "hozadéka" az előző- lent említett századból.)Laptopot ragadtam, és írtam a korábbi e-mail címre, hogy van-e még lehetőség további emlékhelyeket csatlakoztatni az adatbázishoz? Azonnal jött is a válasz: persze! Hány szalagot küldjünk?Összeszámoltam és válaszoltam. De válasz hetekig nem érkezett. sem szalag.Nah- mondok- ez így egy befejezetlen történet. Mese nincs, ha a hegy nem megy Mohamedhez...Vettem egy nagy levegőt, és szépen- viszonylag egyszerű mondatokban- megfogalmaztam, hogy mit szeretnék és miért, és mennyit, és kik az elhunytak... Majd a Google jó barát- és mivel ezúttal nem voltam kényszerhelyzetben, szépen fordítgattam mondatról mondatra, majd készítettem magamnak egy fonetikus "puskát". Mivel még arra is elevenen emlékeztem, hogy a kiejtésen csúsztam el legutóbb, így először ízlelgettem a szavakat, magam próbáltam rájönni, majd mondatról mondatra leellenőriztem a fordító program felolvasó funkciójával. Szerencsére kb háromszori ismétlés után, és két "fellépés" közt majdnem folyékonyan megtanultam elmondani a kis szövegemet oroszul, ami úgy kezdődött, hogy "nem beszélek oroszul..." majd hosszasan taglaltam a látogatásom okát oroszul (A hajó útvonala, dátum, Bécshez vittek utánpótlást)... Ami így elég abszurd- visszagondolva. Megérkeztem a konzulátus elé másodmagammal ismételten, usankában ismételten, az idióták magabiztos győztes vigyorával. Már rutinból megnyomtam a csengőt. Hahh...! Egy ismerős arc...! a múltkori portás fiú... Láthatóan ő is megismert, mert a nagyon vidám integetésemre egy "nopaszmek" arckifejezéssel reagált, amit azonnal az illendőség kedvéért letörölt, és mosolygósra váltott. Gyorsan bele is kezdtem a nagy monológomba, hogy a kínos -két egyoldalú és eltérő nyelven zajló párbeszéd kellemetlen perceitől megkíméljem mindannyiunkat: Ja nye gavarjú paruszki... és elmondtam a kis sajtcetlimre írt puskából az újbóli felbukkanásom tárgyát, jó hosszan ecsetelve, és kínosan ügyelve a kiejtésre. Rutinból egy "wait a minute" választ kaptam. Gyors telefon, és nyílt az ajtó... majd ezúttal a kapu is... Kijött a srác, szemében a meghatottság és az elismerés csillogott, meghajolt, és kezünkbe nyomott egy nagy marék szalagot. Be kell valljam, zavarba jöttem. Az ilyen kedvességgel mindig le lehet engem venni a lábamról. Olyannyira zavarba voltam, hogy majdnem a "rossz" lejáraton mentem le a kisföldalattihoz. Kérdeztem a "kísérőmet": naaaa? Vélemény?-"hát, majdnem jó volt a kiejtésed!" -majdnem????(Azért egy kicsit több ego simogatást vártam volna...)Hozzátette nevetve: Azért elképzelem, hogy a múltkori produkciód után azt hiszi a srác, hogy egész éjjel tanultál...! de ismerve téged, volt az vagy 5 perc is... Tudod, ha igazából nekihasalnál, még vihetnéd többre is...!(Hát, ez sem pont az az ego simogatás volt, amire vártam... kicsit elhadarta és pofonra sikeredett :D )Látva a fintoromat, hogy ez még mindig nem az a fajta dicséret, amit elvártam volna _lévén egyébként annyira izgultam, hogy szó szerint röcögtek a térdeim, de a hangom nem remegett, és úgy adtam elő magam egy idegen nyelven, hogy még Sztálin elvtárs is állva tapsolt volna meg- harmadik nekifutásra odamotyogta mosolyogva: "Jah, egyébként tökre "hihető", hogy nem beszélsz oroszul. Képes voltál azt is beleszőni, hogy "ezerkilencszáznegyvenöt március???"Felültünk a kis földalattira immáron a helyes irányba, gondosan becsomagolva a mappába a drága szalagokat, amiért vért izzadtam (milyen szépen hangzik eme költői túlzás)...Lelátogattuk a hősöket és a hajós fiúkat pár nap múlva, és a szokásos módon elküldtük a dokumentálást e-mailen, majd finoman megjegyeztem, hogy köszönöm, a szalag-kérdést megoldottam.A művelet után konstatáltuk, hogy még pont annyi szalag maradt, mint amennyit elhelyeztünk a sírokon, így ha még akad elfeledett sír/emlékmű, akkor is "jók vagyunk". És mit tesz Isten? A követség is felriadt Csipkerózsika-álmából, és az e-mailem után 2 nappal (!!!) postára tett még további 20 db szalagot...Ez a mennyiség már kitart Berlinig szerintem...Pedig már kezdtem magam nem leégetni ezekkel a kis csevejekkel :))))

Az Orosz Kulturális Központban én is voltam idén egy koncerten. Nagyon tetszett. Én csak mosolygós ruhatáros nénivel találkoztam, mert nem akkora horderejű rendezvényre mentem, hogy nemzetbiztonsági kérdést csináltak volna belőle :)Sajnos nem beszélem a nyelvet, de ez nem akadályoz meg abban, hogy megértessem magam :) A nyelvtanfolyamokkal én is kacérkodok, többféle időbeosztású kurzusok vannak, egyelőre még gondolkozok, hogy melyiket tudnám beépíteni az időbeosztásomba. Attól nem félek, hogy nem lenne kivel társalogni, mert ösztönből csapódnék az olyan helyzetekhez, ahol lehetőség adódna beszélgetni :) Inkább az agyam fogékonysága az, ami kicsit visszatartó erő. Néha úgy érzem, hogy picit meg is kell állni néha, mert túlpörögtem minden téren (tanulás, munka, szervezések, stb) az utóbbi időben. Van, amikor az ember agya páros lábbal tapos a fékre, mert meg kell állni pihenni, és átkapcsolni "szemlélődő" üzemmódba.Sajnos nem jártam még Oroszországban, és attól tartok, kevés lenne egy emberélet végignézni minden látványosságot. Egyformán vonzana a nagyváros nyüzsgése valamint a vidék méla mozdulatlansága. Most valamit nehezítettek az Oroszországba való utazáson az újabb szankciócsomag keretében. Érdemes figyelni a tájékoztatást a követség honlapján. Remélem, ha eljutsz Moszkvába, akkor gondolsz rám a Vörös téren :)

"Georgijevszkaja lenta/lentocska" =Szent György szalag, oroszul :) Nekem a harmadik nyelv, amit tanultam. Általános iskolában a német volt kötelező, amit a gimiben sikerrel megutáltattak velem. Viszont ott lehetett angolul is tanulni. Abból a 3 végére eljutottam középfokú komplex nyelvvizsgáig, ami nagy meglepetésemre elsőre sikerült.(TELC-es vizsga) Akartam még egy másik idegen nyelvet is tanulni az angol mellett, és mivel először csak utasként repültem különböző repülőeszközökkel, főleg mezőgazdasági helikopterekkel és repülőgépekkel. Aztán hobbiként később elkezdtem repülni, bár csak vitorlázórepültem, ami ugyan a legjobb alapokat adja a repüléshez, mert ugyanolyan, mint egy sima repülőgép, ugyanazokkal a kormányszervekkel, de motor nélkül. A felszálló meleg légáramlatokat, a "termikeket" kell vele megfogni, abban körözve, mint a madarak emelkedni, és ha van elég magasságod, akkor eltávolodhatsz jobban a reptér környékéről, sőt távot is lehet repülni, de az már egy külön történet. A repülőgépekben pedig orosz műszerek voltak, pedig nem repültem orosz gyártmányú vitorlázórepülőgéppel. Én pedig úgy voltam vele, hogy rendben, tudom, hogy az a barometrikus magasságmérő, de attól még jó lenne tudni elolvasni, hogy mi van ráírva. Aztán így választottam az oroszt, meg az is tetszett repülésrajongóként, amit elértek a repülésben/űrkutatásban. Abból is meglett a középfokú, bár ott tovább tartott, mert sajnos olyan intenzív tanfolyam, mint amilyen az angolban elérhető volt, az az oroszban sajnos nem. Kétszer jártam eddig Oroszországban, és ha pénzügyileg állok úgy, akkor kimegyek a télen a moszkvai újévi vásárra(ott nem karácsonyi vásárnak hívják, mert a pravoszláv vallásban előbb van újév, mint Karácsony), bár jelenleg sajnos nem úgy néz ki, hogy úgy fogok állni. Nagyon pozitív élmény volt mindkét alkalommal. Nem csak Moszkvában jártam, hanem vidéken is, de ott sem találkoztam azzal amivel előtte felkészítettek, általában olyanok, akik utoljára vagy a szovjet időszakban, vagy a kaotikus-tragikus 90-es években, vagy egyáltalán nem jártak ott: "Arra készülj, hogy a második világháborús bombatölcsérek még ott lesznek az utakon, ha vidékre mész." 800km-et autóztam vidéken, sehol nem találkoztam bombatölcsérrel, és az utak általános állapota vidéken is olyan volt, mint Magyarországon, de inkább jobb. Moszkvában pedig fényévekkel jobbak az utak, mint Budapesten, pedig "kicsivel" nagyobb úthálózata van. Minden is kapható volt, bár mégsem minden, a szállodai ajándékboltban sajnos nem volt a méretemben elérhető a 2018-as foci VB-s pulóver, pedig nem vagyok XXL. Vidéken is, ha bármit meg akartam venni, meg tudtam venni. Az áruházak a vidéki városban, ahol laktam, reggel 9-től este 10-ig voltak nyitva, vasárnap is. Visszatérve az eredeti témára, nekem is van "Georgijevszkaja lentám", én a Kulturális Központban kaptam, egy rendezvényen. Ha jól emlékszem akkor egy donyecki zongoraművésznő adott koncertet, aki éppen akkor, frissen kapta meg az orosz állampolgárságot. Nagyon komoly védelem alatt állt, többszörös fémkeresős átvilágítás a beléptetéskor, kabát kinthagyatva a folyosó melletti lépcsőn, vagy mehetsz haza. Ott akkor nem a megszokott öreg portásbácsik voltak, hanem oroszok, valószínűleg Szpecnazosok a követségről, de egyszerű a dolog: nem kell velük kötekedni, és nem fognak bántani. Plusz rengeteg ország követe is ott volt azon a koncerten,a vietnamit és az izraelit ismertem fel, utóbbi jelenlétén meg is lepődtam. Tudtam pár szót beszélni a koncert után a művésznővel, gratuláltam az új állampolgárságához, meg persze megdicsértem, hogy mennyire klassz koncertet adott. Nagyon kedves, szerény valaki, és szép is, mint általában az orosz nők. A korábban említett őrök sem zavartak el a mellőle senkit. A "Georgijevszkaja Lenta" nekem utána felkerült az autóm belső visszapillantótükre alá, most is ott van. Egyébként orosz tanfolyamra is az Orosz Kulturális Központba jártam, nagyon kedvezményes ára volt, de a heti 2x2 óra szerintem kevés. Idén is jártam ott, az orosz "moziünnep" alkalmából megnéztem három új filmet, mindegyik eléggé minőségi alkotás volt, és az egyiknek biztosan lesz folytatása is. A kulturális központ egyébként viszonylag gyakran hirdet meg különböző eseményeket is a nyelvtanfolyamokon kívül is. Különböző koncertek, mozifilmek, megemlékezések, fotókiállítások. Akit annyira vonz az ország, hogy oda akar egyetemre menni, annak is segítenek, orosz állami ösztöndíjas képzésekre bekerülni, kollégiumi elhelyezéssel. Persze ehhez az kell, hogy a jelentkezőnek a "profiltantárgyakból" minimum 4-es osztályzata legyen. Aki úgy érzi, hogy még nem elég a nyelvtudása egy egyetemi képzéshez, annak egy éves nyelvi előkészítőt biztosítanak, kint Oroszországban, és az egy éves nyelvi képzés után kezdheti a választott egyetemi képzését. Szóval érdemes oda bejárnia annak, akit érdekel az ország és a nyelv. Én visszajöttem vidékre, így kevésbé tudok bemenni, de ha valami érdekes esemény van, és ráérek, akkor megyek.

Végeztem családfakutatást, bár a múlt századból nincsenek oroszok a családfán. De szlávok mindkét ágon előfordulnak, sőt, cca 900 év távlatából még akár oroszok is. Mindenesetre- amióta elkezdtem a pályafutásomat azon a téren, hogy "eggyel több testrészt" masszírozok- átlag évente 2-6 alkalommal néznek orosznak. Vagy 6 évvel ezelőtt előfordult még az is, hogy megdicsértek, hogy milyen szépen megtanultam magyarul :) Tavaly január 3-án az egyik (külföldi) törzs megkérdezte tőlem (angolul beszélgettünk mindig), hogy most, így, a szankciók miatt hogy jutok haza az ünnepekre? Szóval: megszólalásig hasonlítok az oroszokra. Az előző bejegyzésemből kiderül: tényleg csak megszólalásig :))))

Liza😄 Mikor anno a képeid közé felkerült az usánkás, már akkor sejteni lehetett hogy van valami "érdekes" vonzódásod az oroszokhoz😆 Lehet megérne egy családfakutatást🤔 Kedves kis történet:) Bátrak voltatok, kémnek is gondolhattak volna, amilyen paranoiásak👲 Vagány kis csibéd van, gratulálok👍

Ez nem éppen nyári, de az idei évre ez viszi a prímet.(Sokan lehet, pont emiatt fognak most megutálni)Nos, a "csikreaprólék" fejébe vette, hogy plusz 1 nyelvet megtanul (ha már a németet utálja, az angol meg már nem kihívás neki- lévén autodidakta módon felszívta magát anyanyelvi szintre). Gondolta, emeli a tétet. De hát neki a "klasszikus" európai nyelvek szóba sem jöhetnek, mert abban nincs kihívás. Olyan nyelvet kell tanulni, ahol lehetőleg az "abc" is más, és lehetőleg kellően sokan beszéljék. Így esett a választása az oroszra (bocs, Kína). Mondtam: oké, de sokat nem tudok segíteni, mert már én is csak 1 évet tanultam... A könyveket megvettem, picit faragtam a zenei ízlésén, összehordtam a 3 generáció által gyűjtögetett szovjet holmikat egy szobába, amit ünnepélyesen kineveztünk "kis Moszkvának", de itt ki is merült a jó szándékom.Értelemszerűen minden olyan információs csatornára felcsatlakoztam, ami a témával kapcsolatban érdekelheti- ha másban nem is tudok segíteni, legalább egy linket dobhassak...Így került a látószögembe egy felhívás a Győzelem Napjának 80. évfordulójára, hogy lehet kérni Szent György szalagot, meg kell keresni egy szovjet sírt, a szalaggal megjelölni, befotózni, és koordinátákkal és ezt elküldeni a követségre. (utólag világossá vált, hogy a hadisírok gondozása miatt). Eszembe jutott, hogy nekünk is van egy névtelen katonánk, még anno ovis koromban minden április 4-én meglátogattuk, énekelgettünk neki, körbetűztük a sírt magyar és szovjet zászlókkal, amiket mi készítettünk rajzlapból, hurkapálcából és némi vízfestékből. Tehát, nagyon messzire sem kell menni, cca 150 métert csupán.Nos, szóltam is a "csibeapróléknak", hogy itt a remek alkalom, írjon egy levelet oroszul, aztán meglátogatjuk azt az egy szem szovjet fiút, akit kicsiny falunk partjainál sodort a víz, és megtesszük a kötelességünket. Azt válaszolta: Nem jó. ha személyesen is lehet kérni a szalagot, akkor menjünk el személyesen.Egy nap rám írt, hogy hamarabb végez, akár.... Mondok: szuper! pattanj fel a vonatra, 5-ig nyitva van a konzulátus, addig pont odaérünk!Úgy végig sem gondoltam a történetet. Késő februári délután volt, szemergett az eső. Nyugati, 3-as metro, átszállás, irány a konzulátus. Kiszálltunk a kisföldalattiból. Na, itt jött az első sokk... Csirkeaprólék, ahogy körbenézett, és meglátta a Föderáció lobogóját, földbe gyökerezett a lába. Konkrétan, mint Pavlov kutyája: folyt a nyála a gyönyörtől. Gyengéden megböktem, hogy "hahó! ez nem Moszkva!" még mindig tágra nyílt szemekkel csendben lépkedett mellettem. Mögöttünk néhány járókelő, aki oroszul beszélt. Kicsit megálltam, majd elkezdtem röhögni: figyi. az ugye megvan, hogy hol vagyunk és hogy nézünk ki? Csirkeaprólék meglepődött, majd végignézett magunkon: rajta a Moszkvából rendelt gyalogsági acélbetétes hótaposó, ami mínusz 35 fokig garanciális, piros kabát, általam horgolt orosz zászló sál gyanánt, illetve a föderáció címerével ellátott usanka. Rajtam "csak" a szovjet címeres usanka. Hát, így bandukoltunk a konzulátus elé....A rácsos kapuhoz érve tanácstalanul néztünk be az őrre, aki a kapucsengőre mutogatott. Naivan azt gondoltam, hogy beenged, vagy mi, aztán elmondhatjuk, hogy mi járatban vagyunk. De nem így történt. Beleszólt perfekt oroszul. Gondolom én- hogy mi szél hozott minket. Tanácstalanul néztem az oroszul tudó kiscsirkére. Ő meg fennakadt szemekkel nézett: végreeee! Orooooosz!És továbbra sem tért magához az ámulattól, ami a földalattinál megszállta.Az alábbi párbeszéd zajlott le ezután a kaputelefonon (és mellé):én: -ööööö.... izé.... (csibéhez: mondjál már valamit! hogy a Szent György szalagért jöttünk!")Csirke: de nem tudom, mi oroszul, hogy "Szent György Szalag!Én: b@szd meg! (kaputelefonba): ööööö... google translate...beütöttem. Ekkor már idegességemben nem néztem, hogy alatta ott van fonetikusan, hanem leporolva a 36 évvel ezelőtti igencsak szegényes tudásomat, nekiálltam kibetűzni. Majd ennek végeztével diadalittasan benéztem az üvegen keresztül a portás srácra. Az életben még nem láttam ekkora zavart, értetlenséget, amit a grimaszba torzult arca mutatott: itt van két hülye, orosznak álcázva, de valami ókirgiz dialektusban próbál szellemet idézni....Na, ekkor kapcsoltam: a kiejtés.... Mentettem a menthetőt a kaputelefonba: várjál, nem jól mondtam: nem "lenka", hanem "ljénká"!Megkönnyebbült nevetés bentről: Áááááá, ljénká!- majd durva angol kiejtéssel: van minit plíz! Csirke mellettem: De hát tud angolul! Én: Teszek rá! most már azért sem szólalok meg angolul!Az őr előkapta a telefonját, (azt már nem hallottam, hogy mit mond- lényegében úgysem értettem volna- de az arcára volt írva, hogy felettébb jót derül rajtunk, miközben leadja a rendelést a "ljénká"-ra. Mi meg bárgyún vigyoroztunk befelé a kapun és az üvegajtón keresztül, a szemerkélő esőben, mintegy 100 év korszakát átölelő öltözetben...Egyszercsak nyílt az üvegajtó, megjelent a portás srác, kezében lobogtatva több szalagot. (Csibe még mindig sokkban), én meg már felbátorodva: Agyin Ljénka! A srác röhögve nyomta a kezembe mind a hármat. Megköszöntem oroszul: szpasziba, Daszvidanyija! ő is köszönt, még egyszer visszanézett ránk (jó, lebuktam: én is visszanéztem, mert qrva jóképű srác volt) majd immár abszolúte nem titkolva a derűjét, bement.Mondom a csirkének, miután leértünk az állomásra: az ugye megvan, hogy egész este rajtunk röhög a komplett konzulátus?! Itt van két, orosznak álcázott idióta, az egyik tud oroszul, de nem szólal meg, a másik meg nem tud, de nincsenek ilyen gátlásai.... Ééééén velem te nem cseszel ki! akkor átlag havonta egyszer bedoblak az oroszok közé...! amíg meg nem szólalsz- vagy én nem tanulok meg...A "többlet" szalagoknak az lett végül a sorsa, hogy megkerestük a nálunk nyugvó katona társait, és megemlékeztünk az egész századról.

LizaRókatündér, valami jó kis szórakoztató szösszeneted, nyári "kaland"🤔😉🌹

És szó szerint😃 3.old/24.ápr.23
Szédületes egy csaj😆

Valóban maradt "valami" Az árnyéka. /Mint mindent, ezt is olyan stílusosan csinálta, hogy tanítani kellene.

Talán mert az egyetlen hely az oldalon, ahol maradt valami belőle 🤔

Szeretem ezt a fórumot, mi lehet az oka?😁😉

Általánosságban a magyar mentalitás érzi megalázónak, úgy egészében a munkát. Lehetne elemezgetni,hogy mi az oka, de nem gondolom hogy elsősorban anyagi.