Filmfanatikusok hozzászólásai

Sziasztok! Van estelg valami jó sorozat ajánlat ,mert a korona óta nem láttam jót ?🙏

8/10 (imdb 6,9/10)

A harc szelleme megtekintése után azt mondanám: Jackie Chan és Jet Li nyugodtan leteheti a lantot, ez az egy szál bél kislány bemutatja azt, amit tőlük (sem) láthattunk 15 évvel ezelőtt. Még ilyet forgathatnának. Aki elájult az Ong Bakotól, ettől tuti összehugyozza magát. Remélem majd azért hamarosan láthatjuk Tony „Hol az elefántom” Jaa -t és JeeJa „Anyu pénze, ide vele” Yanin-t, de addig is az év bunyója, akció serlege A harc szellemét illeti meg, Távol-Kelet megmutatta!

A harci jelenetek megrendezése, megalkotása, lefolytatása igazi profi munka, bevetnek minden ötletet, amit tudnak, olykor a környező tárgyak is belekerülnek az ütés-váltásba, a különböző helyszíneken zajló ütközetek pedig csak jobbá teszik az összképet. A végén talán nem csak nekem jut eszembe a Kill Bill első felvonásának a vége, bár mint köztudott Tarantino is máshonnan merített. A film végén pedig láthatjuk, hogy nem ment túl simán minden, néhány törés és zúzódás összejött. De ettől függetlenül Prachya Pinkaew rendező egyre jobb, élvezetesebb filmeket ad ki kezei közül.

JeeJa Yanin az abszolút főszereplő, első látásra senki nem hinné mire képes ez a vékony csaj. Olykor már szinte azt várná az ember, hogy a pulcsiját szétszaggatja és úgy folytatja a csetepatét. Na meg ritkán lát az ember valóban olyan kiváló mutatványokat egy nőtől, mikor szétcsap egy csapat fickót.

A sztori természetesen az ilyen filmekben másodlagos, inkább csak azért történik valami, hogy okot szolgáltasson a bunyóra. De azért itt is van valami alibi történet. Két banda két azonosságot tud felmutatni, az egyik, hogy nem kedvelik egymást, a másik egy nő. Ő az egyik banda főnökével jár, de a másik térfélen is kavar. Persze a főnök kiadja az útját, egy ideig még a konkurens bandataggal van együtt, majd különválnak, de ettől az embertől születik egy gyermeke, aki autista, a kommunikáció kissé nehezen megy számára. De amit lát, azt leutánozza hiba nélkül. Az anyja beteg lesz, pénz kell a felépüléséhez. Egy véletlen folytán Zen haverja megtalálja azt a névsort, akik régen tartoztak az anyjának, ezért felkeresik azokat. Fizetni persze senki nem akar, el is hajtaná őket erővel mindenki, az autista lány azonban megmutatja ki a kemény csaj a vidéken, osztja az áldást könyékkel, bokával, térddel, mellé még némi Bruce Lee sikongatás is belefér, pont úgy ahogy ő azt elsajátította, ő az igazi halálos fegyver. A tévében kung-fu filmeket nézett, az ablakból meg pont rálátott egy közeli muay thai iskolára. No és a kiosztott pofonok nem állnak egyenes arányban a bekapott sallerekkel.

Errefelé nem sokan tudták mi fán terem az a muay thai stílus. Aztán jött Tony Jaa, akit rögtön sok helyütt Jackie Chan utódának kiáltottak ki és az Ong Bakban láthattuk mit művel, olykor több kamerabeállításból is megnézhettük a készítők által jónak gondolt jeleneteket. Aztán befutott a The Protector, ami verekedések terén felülmúlta az Ong Bakot is. Nathan Jonesnak pedig megtetszett ez a stílus, hisz a The Protector után elvállalt még egy hasonló filmet.

Ezúttal egy kicsit könnyedebb műfaj, hiszen a "verekedős" filmek között is vannak valódi gyöngyszemek. Mint pl a következő:A harc szelleme (Chocolate) (2008)

Mivel a tördelés nem működik sajnos, ezért megpróbálom külön hozzászólásokban!:)

Ezúttal egy kicsit könnyedebb műfaj, hiszen a "verekedős" filmek között is vannak valódi gyöngyszemek. Mint pl a következő:A harc szelleme (Chocolate) (2008)Errefelé nem sokan tudták mi fán terem az a muay thai stílus. Aztán jött Tony Jaa, akit rögtön sok helyütt Jackie Chan utódának kiáltottak ki és az Ong Bakban láthattuk mit művel, olykor több kamerabeállításból is megnézhettük a készítők által jónak gondolt jeleneteket. Aztán befutott a The Protector, ami verekedések terén felülmúlta az Ong Bakot is. Nathan Jonesnak pedig megtetszett ez a stílus, hisz a The Protector után elvállalt még egy hasonló filmet.A sztori természetesen az ilyen filmekben másodlagos, inkább csak azért történik valami, hogy okot szolgáltasson a bunyóra. De azért itt is van valami alibi történet. Két banda két azonosságot tud felmutatni, az egyik, hogy nem kedvelik egymást, a másik egy nő. Ő az egyik banda főnökével jár, de a másik térfélen is kavar. Persze a főnök kiadja az útját, egy ideig még a konkurens bandataggal van együtt, majd különválnak, de ettől az embertől születik egy gyermeke, aki autista, a kommunikáció kissé nehezen megy számára. De amit lát, azt leutánozza hiba nélkül. Az anyja beteg lesz, pénz kell a felépüléséhez. Egy véletlen folytán Zen haverja megtalálja azt a névsort, akik régen tartoztak az anyjának, ezért felkeresik azokat. Fizetni persze senki nem akar, el is hajtaná őket erővel mindenki, az autista lány azonban megmutatja ki a kemény csaj a vidéken, osztja az áldást könyékkel, bokával, térddel, mellé még némi Bruce Lee sikongatás is belefér, pont úgy ahogy ő azt elsajátította, ő az igazi halálos fegyver. A tévében kung-fu filmeket nézett, az ablakból meg pont rálátott egy közeli muay thai iskolára. No és a kiosztott pofonok nem állnak egyenes arányban a bekapott sallerekkel.JeeJa Yanin az abszolút főszereplő, első látásra senki nem hinné mire képes ez a vékony csaj. Olykor már szinte azt várná az ember, hogy a pulcsiját szétszaggatja és úgy folytatja a csetepatét. Na meg ritkán lát az ember valóban olyan kiváló mutatványokat egy nőtől, mikor szétcsap egy csapat fickót.A harci jelenetek megrendezése, megalkotása, lefolytatása igazi profi munka, bevetnek minden ötletet, amit tudnak, olykor a környező tárgyak is belekerülnek az ütés-váltásba, a különböző helyszíneken zajló ütközetek pedig csak jobbá teszik az összképet. A végén talán nem csak nekem jut eszembe a Kill Bill első felvonásának a vége, bár mint köztudott Tarantino is máshonnan merített. A film végén pedig láthatjuk, hogy nem ment túl simán minden, néhány törés és zúzódás összejött. De ettől függetlenül Prachya Pinkaew rendező egyre jobb, élvezetesebb filmeket ad ki kezei közül.A harc szelleme megtekintése után azt mondanám: Jackie Chan és Jet Li nyugodtan leteheti a lantot, ez az egy szál bél kislány bemutatja azt, amit tőlük (sem) láthattunk 15 évvel ezelőtt. Még ilyet forgathatnának. Aki elájult az Ong Bakotól, ettől tuti összehugyozza magát. Remélem majd azért hamarosan láthatjuk Tony „Hol az elefántom” Jaa -t és JeeJa „Anyu pénze, ide vele” Yanin-t, de addig is az év bunyója, akció serlege A harc szellemét illeti meg, Távol-Kelet megmutatta!8/10 (imdb 6,9/10)

Hm...https:/www.origo.hu/teve/2025/01/jobaratok-top-50-sorozat?utm_source=Newsfeed&utm_medium=referral&utm_campaign=newsfeed_group_topPV_01&page=1

Gladiátor II (2024) (spoileres)

Ridley Scott Gladiátora nagy sikert aratott annak idején, de lezárt, lekerekített története megnehezítette egy esetleges második rész létrejöttét, és kár is volt folytatni negyedszázad után.

A történelmi kalandfilmek műfajának a Kleopátra és A Római Birodalom bukása vetettek véget a hatvanas években, mivel veszteségesek voltak a stúdióik számára. A nyolcvanas években ugyan újra népszerűvé váltak a kosztümös filmek Hollywoodban, de az alkotók inkább a fantasy zsánerével ötvözték őket (Excalibur, Conan). Kellett még egy kis idő addig, hogy ismét történelmi filmeposzok szülessenek. A kilencvenes években Kevin Costner a Farkasokkal táncolóval és Mel Gibson A rettenthetetlennel elevenítette fel a műfajt, azonban annak, vagy legalábbis az ókori változatának reneszánszát Ridley Scott Oscar-díjas Gladiátorához szokás kötni, amelynek történetéhez ráadásul többek között A Római Birodalom bukása volt az ihletforrás, pontosabban ugyanazt a drámát (Marcus Aurelius végnapjai, az őrült Commodus hatalomra jutása) taglalja. Nem sokan hittek benne, hogy az ilyesfajta, az ókori Rómában játszódó történelmi filmre még van igény, de a siker Scottékat igazolta. Az első hétvégéje alapján a folytatás is sikeresnek tűnik pénzügyi értelemben, ám ezt nem érdemli meg, szinte minden szempontból elmarad nagy elődjétől.

Scott és társai majdnem huszonöt éven keresztül próbálkoztak, hogy kitaláljanak valamilyen épkézláb folytatást a Gladiátorhoz. Még olyan verzió is született Nick Cave-től, miszerint Maximus visszatér a halálból, és mint a Hegylakó halhatatlanjai, úgy ő is több történelmi korszakon verekszi át magát. Habár a Gladiátor távolról sem hiteles történelmileg – Commodus például határozottan nem az arénában harcolva halt meg –, azért kár lett volna pszichedelikus fantasy-vé alakítani a folytatást. Így sok rossz ötlet után jött a kevésbé rossz, sőt papíron működőképes változat: a történelem megy tovább, ahogy Commodus rokonainak, illetve Maximus barátainak élete is.

Ilyen módon Lucius kerül centrumba, a meggyilkolt császár unokaöccse, akit a cselekmény elején Hannónak hívnak és Numidiában, egy észak-afrikai királyságban él feleségével, aki nem veti meg a vértet és az íjat. A haza közben veszélybe kerül, mivel a rómaiak le akarják igázni a két újabb őrült császár, Geta és Caracalla nevében, a Maximust példaképének tekintő Marcus Acacius tábornok vezetésével. A hadjárat sikerrel jár, ami azt jelenti, hogy Lucius felesége meghal, ő maga rabszolgasorba kerül, és milyen meglepő, egy gladiátorokkal is kereskedő, ravasz üzletember, Macrinus segítségével bejut a Colosseumba harcosként. Talán megválthatja a szabadságát, talán megbocsáthat édesanyjának, Lucillának, amiért kényszerből, de eltaszította magától jó messzire, és talán bosszút állhat – de valójában kin és miért?

A Gladiátor II látszólag újrajátssza az első rész cselekményét, ami igaz is, meg nem is. Scott jelezte a film bemutatása előtti egyik interjúban, hogy ez tudatos döntés volt részükről, mert „a történelem ismétli önmagát”. Érződik is a tudatosság a második részen, mivel az ismerős jelenetek ellenére sok az újdonság, David Scarpa forgatókönyvíró (az ő nevét jegyezzük meg: ő a főbűnös) sokszor a hasonlóságok miatt támasztott elvárásokkal szemben alakítja a cselekményt. Ez akár pozitívum is lehetne, de egyáltalán nem az, mivel a folytatás a huszonnégy éves klasszikus szinte következetes meggyalázása, porba tiprása. A cselekmény során is elhangzó latin mondás, a „Vae victis!” („Jaj a legyőzötteknek!”) érvényes magára a Gladiátorra is, amelynek sztoriját szimbolikusan újra az „arénába küldték”, de a régi fogásai már nem kápráztatnak el, az új „harci technikák” miatt pedig csúfos vereséget szenved.

Lucius mint főhős alapvetően elhibázott karakter. Egyszerűen nincs kellően megágyazva bosszúvágyának, érzelmi motivációja kidolgozatlan. Régen rossz, ha egy másik szereplőnek, Macrinusnak kell folyamatosan ismételgetnie, hogy Luciust a harag hajtja előre. Ezt meg kellene mutatni, de míg a Gladiátorban ez sikerült Maximus esetében, addig a folytatásban nem. Ez még csak nem is a Luciust megformáló Paul Mescal hibája, aki bizonyította több, korábbi és csendesebb drámában, hogy jó színész. Ez Scarpa és Scott sara, akik nem vezették jól sztárjukat, nem jó karaktert találtak ki neki.

Lucius felesége háborúban hal meg, az ostrom során, hangsúlyosan nem egyetlen ember (az első részben Commodus) politikai intrikái vezetnek el ehhez. Habár Acacius ad parancsot az íjásznő leszedésére, ez nem valamiféle kegyetlen vagy igazságtalan gyilkosság, hanem jogos önvédelem, hiszen Lucius felesége őt és katonáit is nyílvesszőkkel szórja. Így értelmetlen az Acacius iránt táplált gyűlölet is, ő csak egy fogaskerék a gépezetben, és mintha ezt Scotték az alkotási folyamat közepette be is látták volna, mert amikor hősünk először kerül szemtől szembe Getával és Caracallával, rájuk néz úgy, mintha meg akarná ölni őket – holott élete során először látja mindkettőt.Ráadásul a Pedro Pascalnak színészi értelemben nem sok teret engedő Acacius nemcsak parancsot teljesítő katona, hanem még jó ember is: csalódott a numidiaiak leigázását követően, valamint a diadalmenete után odaszúr a császároknak verbálisan, amiért ilyen kegyetlen, ártatlan emberek életét tönkretevő hadjáratokat kell folytatnia. Commodus is ellentmondásos karakter volt, hiszen voltak józan pillanatai, amelyekben egy szánalomra méltó, szeretethiányos gyereknek, nem pedig szörnyetegnek láttuk. Acacius viszont nem őrült, csak a körülmények áldozata, aki ráadásul hisz Maximus, így Marcus Aurelius Róma-eszményében is. Ilyen módon sem a nézőnek, sem tulajdonképpeni „elvtársának”, Luciusnak nincs oka arra, hogy a halálát akarja, ebben a formában teljesen alkalmatlan antagonistának.Acaciusban pedig lenne potenciál, de így, hogy nem a logikusabb megoldást választották az alkotók, ő is súlytalan, gyorsan eljelentéktelenedik. A logikusabb lépés az lett volna, ha – mint azt az előzetesek sugallták – Lucius és Acacius párharcára hegyezik ki a sztorit, amelynek során Maximus két csodálójának rá kell döbbennie, hogy valójában egy hullámhosszon vannak, de Acacius végzetes hibája – hogy megölette Lucius feleségét – örökre szembeállítja őket. Kettejük párharcának kellett volna a nagy finálénak lennie, ha már Gladiátor II a film címe. Érthetetlen, Scotték miért csapták össze ezt a konfliktust. Pontosabban érezhető, hogy túl sok mindent bele akartak tuszkolni ebbe a történetbe, így két szék közé sikerült a földre huppanniuk.

Geta és Caracalla túlságosan is távoli és gyenge karakterek ahhoz, hogy hősünket az ő hatalmuk megdöntése motiválja. Sőt, mi több, ennek az embernek egyáltalán nem érdeke már az sem, hogy újra Lucius és ne Hanno legyen, nem érdekli Róma sorsa, az ő szíve Numidiához húz. Logikusabb lenne tehát, ha Numidia felszabadításáért, nem pedig tőle teljesen idegen eszményekért küzdene.

Scotték még azt is megjátsszák, hogy Lucius a saját édesanyjára sem igazán emlékszik, de a Hanno név révén mindenképp azt sugallják, hogy Lucius numidiai, nem pedig római. Hogy ez megváltozzon, több ízben is önkényesen formálják a cselekményt, felrúgva nemcsak a saját szabályaikat, hanem az általános dramaturgiai törvényszerűségeket is. A cselekmény utolsó harmadának történései hajmeresztőek, mintha Scarpa és Scott teljes mértékben elveszítették volna a józan ítélőképességüket. Az eredeti ötleteket a Gladiátor fináléjával, Luciust pedig Maximus karakterével próbálják kényszeresen összeegyeztetni, de nem sikerül. Sőt, Scott még saját klasszikusát, a Fekete esőt is megidézi, annak legendás motoros üldözését kísérli meg reprodukálni lovakkal, ám a végeredmény inkább nevetséges és a legrosszabb értelemben elképesztő. Sok gond van a második résszel már az utolsó félóráig is, de onnantól meredek lejtmenetben száguld a film a szakadék felé. Az alkotók kapkodnak, tönkretesznek viszonylag jól felépített karaktereket az irreális döntéseikkel, egész seregeket teleportálnak egyik helyről a másikra szempillantás alatt.

Az említett, viszonylag jól felépített karakter Macrinusé, akit a veterán Denzel Washington formál meg. Washington nem okoz csalódást, még ha néha tényleg manírosan játszik is, de ez talán tudatos művészi választás volt a részéről, mivel a körmönfont, politikai ambíciókat dédelgető üzletember maga is modoros, demagóg, mégis megnyerő beszédeivel jut előre a hatalomban. Motivációja világosabb mint Luciusé, célja már zavarosabb, de legalább ő semmiképp sem tekinthető az Oliver Reed által az első részben megformált Proximo másolatának. Proximo úgy igazult meg, hogy látta Maximus erkölcsi győzelmeit, amelyeket a korrupt rómaiak felett arat az arénában. Macrinus sokkal ravaszabb, talán Scarpa és Scott belevitték a karakterébe a Spartacus-sorozat Batiatusának néhány jellemvonását is. Proximóval ellentétben ő valóban az előrejutásához szükséges eszköznek tekinti a gladiátorokat, Batiatusszal ellentétben pedig nagyon is ért a politikusok nyelvén, illetve pontosan tudja, hogyan lehet manipulálni őket.

Egy, az HBO Rómájához, sőt Maffiózókjához hasonló antihőstörténetben roppant izgalmasan ki lehetne bontani Washington manipulátorát. Kár, hogy őt meg Scotték tekintették egy eszköznek ahhoz, hogy a legrosszabb módon, de más irányba vigyék el az első rész megismételt történetét, valamint arra, hogy eljuttassák ezt a több sebből vérző cselekményt az erőltetett fináléig. Joseph Quinn és Fred Hechinger császáraiból szintén többet ki lehetett volna hozni. De ahogy a bevezető szöveg említést sem tesz apjukról, a sok pozitív intézkedést hozó Septimius Severusról, úgy ők maguk is valójában jelentéktelen karakterek. Scotték pedig utólag még Maximusszal is csúnyán elbánnak. Az első rész főhősét besározzák egy bugyuta fordulattal, így már a klasszikus első részt sem tudjuk önfeledt örömmel újranézni.A Gladiátor folytatásának kevés pozitívuma közé tartozik a látvány, bár ez is inkább abban az értelemben, hogy a díszletek és a jelmezek impozánsak, valamint néhány harci koreográfia jó lett, de nem kiemelkedő, ahogy Scott rendezése sem. A Napóleonnak legalább sok emlékezetes csatája volt, a Gladiátor II képei viszont szürkék, ötlettelenek, az tükröződik bennük, hogy Scott unta már az egészet. Ráadásul több otromba anakronizmus is felbukkan a cselekmény során, de ezek fölött még szemet is hunynánk, ha a sztori és a karakterek magukkal ragadnának.

A Gladiátor II megmérettetett, és csúfosan elbukott az első rész rajongóiért (és talán az új nézőkért) folytatott küzdelemben, nem érdemel kegyelmet. Míg Scott korábbi alkotásain – beleértve a Mennyei királyságot és a hosszúra nyújtott előzetesnek érződő Napóleont is – segítettek a rendezői változatok, addig a Gladiátor II-n aligha segítene, ha visszaraknának bele pár kivágott jelenetet. Igaz, a direktor azt nyilatkozta, hogy nincs is bővített verzió, ez a rendezői változat, amelyet láthatunk a mozikban. Ő tehát ezt akarta megvalósítani, elégedett a végeredménnyel.

Szomorú, hogy az Alien, a Szárnyas fejvadász és a Gladiátor alkotója idős korára ennyire elveszítette józan ítélőképességét.

3,5/10 (imdb: 6,7/10)

Természetesen nem haragszom, nincs miért. De annak örülök, hogy eszmét tudtunk cserélni egy ilyen megosztó és érzékeny témáról, mint a vallás, anélkül, hogy egymás torkának estünk volna.

Lehet, hogy eltúlzom, de most érveket sorakoztatsz fel, amik akár még helytállóak is lehetnek.

Remélem nem haragszol, ha nem válaszolok pontról-pontra, ez ugyanis egy filmes topik.

Én leírtam egy megközelítést, te egy másikat, és ki-ki eldöntheti, melyik áll közelebb hozzá. Ez a téma szerintem így nagyjából teljes.

Ilko, úgy látom, hogy a vallás - legalábbis a keresztény vallás, és még jó pár - sokat tett azért, hogy - szavaiddal élve - "ennyire támadott és megvetett, mint manapság". Szitokszó? Trendi? Hol van ez ahhoz, amikor az ateizmusért (de még a más jellegű kereszténységért is, pl. eretnekek, husziták, ariánusok stb.) máglyahalál járt. Akkor olyan időket éltünk, most ilyen időket élünk.
De egyébként is jelentősen eltúlzod a vallás negatív közmegítélését. Egy ateista ugyanígy panaszolhatná fel ugyanezeket. (És szintén túlozna.)
Nem értünk egyet abban sem, hogy "azt az erkölcsi alapot, amiben ma élünk a kereszténység hozta létre".
Egyrészt azok az erkölcsi elvek és tanok, amelyeket a keresztény vallás és egyház kisajátított, már jóval a kereszténység előtt léteztek.
Másrészt azk az erkölcsi elvek és tanok, amelyeket a keresztény hívők és egyházak ténylegesen követtek, és követésüket elvárták, nagyon gyakran nagyon messze álltak azoktól, amelyeket Jézus és követői hirdettek, illetve amelyeket ma követendőnek tartunk.
Harmadrészt a történelemből nagyon sok olyan esetet ismerünk, amikor egyáltalán nem keresztény vallásúak a keresztényeknél "keresztényibb" erkölcs szerint éltek, vagy próbáltak élni, vagy legalább ilyeneket tartottak kívánatosnak - és nagyon sok esetben éppen emiatt kerültek összetűzésbe magukat keresztényeknek tartó és nevező csoportokkal, hatalmi tényezőkkel, beleértve a különféle keresztény egyházakat is. Egyáltalán nem csak a régmúltban.

Megütötte a fülemet egy szó : 'kirekesztő'...A nyugati társadalmak, a demokrácia zászlós hajói Merkel iránymutatásait magukévá téve eddig a befogadás mellett tették le a jövő zálogát. Elég csak a különböző ünnepek alatt a befogadottak öröm tombolását látni a Lajtán túlról... Régen ismert volt a mondás "Temető mellett nem jó lakni", sokan hittek a szellemekben talán, nem tudom. Tény hogy aki félt az idegen dolgoktól a sajátjai között érezte jól magát. Ma sincs ez másként. Ha pl. minden szomszédom kutyás, akkor az ugatás hatványozottan zavarhat. Őszintén akkor ott én is kirekesztetnek érezném magam. Az ugye nem várható el, hogy a többség alkalmazkodjon hozzám...Volt olyan világ mikor a többséghez kellett idomulni, így volt rá eset, hogy egy társaságban ahol a többség "bennszülött" volt, nekünk a 2 magyarnak az ő nyelvükön kellett társalognunk egymás között(sokszor személyes dolgokat akár), hogy mindeki értse. Mit volt mit tenni alkalmazkodtunk. Kitekintve a szélesebb világba,nem mindig ezt látom, a messziről jött kisebbség aki hozzá magával a nyelvét, kultúráját, szokásait, bizony nem mindig adja azt fel,a többségét nem veszi át, így valaki mindig kirekesztő lesz...

Igazad volna, ha a világ nem arra tartana, amerre tart. Én volnék a legboldogabb, ha egy egyszerű mosoly feloldaná annak a viccnek a sokkal súlyosabb aspektusát. A hozzászólásaim nem az adott kommentelőnek szólnak, hanem a kommenteknek.

Tudod, soha nem volt a vallás, mint olyan ennyire támadott és megvetett, mint manapság. Még a francia forradalom idején sem, pedig ugye ott Robespierrek tevékenykedtek (többek között), és a hozzászólás ennek a velejét ragadta meg. Mára "sikerült" eljutni oda, hogy gyakorlatilag nevetség és megvetés tárgya, ha valaki vallásosnak tartja magát. Főleg, ha kereszténynek, az gyakorlatilag szitokszó lett. És az emberek többsége inkább letagadja, hogy vallásos, mert ez a trendi.

A mondandód végét pedig nem is értem őszintén szólva, hiszen azt az erkölcsi alapot, amiben ma élünk a kereszténység hozta létre. Ezt még az ateisták nagy része sem tagadja, annyira alap. Erről volt szó, semmi többről. Vallásosság nélkül is élhetsz erkölcsös életet természetesen, de letagadni, hogy ez honnét származik, azt minimum érdekesnek találom.

"A lelki érettség nem azon mérhető le, hogy mennyi mindent tudsz, hanem azon, hogy tudod-e, mennyi mindent nem tudsz, és elfogadtad-e azt a tényt, hogy Isten nem annyira a megértés tárgya, mint inkább a csodálat forrása. Ez a szent csodálat azután szent kíváncsiságot ébreszt az emberben, hogy mind többet megtudjon az Alkotóról és alkotásáról."

Ilko, nem kellene Véngazember bon mot-ját ennyire komolyan venni. Poénnak szánta, de hogy igazságtartalommal is bír, azt éppen a te reagálásod támasztja alá. Ahelyett, hogy nevetnél rajta és továbblépnél, besértődsz. Már rég elfelejtettük volna, ha nem irányítod rá a figyelmet.
Yoda mester egy képzelt, kitalált figura egy nem létező helyen. George Lucas, az eszmei szülőatyja találta ki ilyennek. A Star Wars univerzumban a vallási és spirituális témák központi szerepet játszanak, Lucas interjúkban sokszor kifejtette, hogy számos filozófia és vallás, például a kereszténység, a buddhizmus és a taoizmus hatásait figyelembe véve alakította ki az Erő és a Jedi filozófiáját. A nemlétező Yoda erkölcsiségéből következtetni az Újszövetség bármilyen aspektusára, hát, ne haragudj, de ennél félrementebb logikát nehéz lenne találni.
Egyébként is nagyon úgy tűnik, hogy erősen kevered az erkölcs és a vallás fogalmát, méghozzá egyértelműen kirekesztő módon, ami sem nem szimpi, sem nem meggyőző.

Illetve még valami, ha már filmes topik. Gondolom nincs olyan, aki ne tudná mi az a Star wars.

Nos, vajon Lucas mi alapján határozta meg, hogy a sötét oldalt mik jellemzik, és a jediket mik jellemzik? Milyen érdekes, hogy Yodát idézzem: "A félelem, a harag, a gyűlölet, ez mind-mind a sötét oldal."

Úgy látszik ő is megértette, miről szól az Újszövetség.