Kedves Virág! Most kicsit oldalad megcsiklandozom,hátha csak ábrándos napjaid okán hagyod érintetlen Neked címzett kedvességem...Hidd el ,én igyekszem!
Gondolatom szinte mindig Nálad jár...nekem már nincsen se idő,se határ...az emlékek oly elevenen élnek...mintha soha nem is lett volna vége...az utolsó ölelésnek...hiányzol...az idő lassan halad...s én már számolom a napokat...számolom...pedig még nem is tudom...hogy a szelid arcod,vajon ujra mikor láthatom...most egy kicsit tudod fáj...de ha magamba fojtom...akkor még nehezebb lesz a sohajom...Kicsim...ha ezt olvasod...tudd...hogy most is Érted imátkozom...
Mint amikor a langyos szellő szeliden fujja arcomat...s a már lenyugvó nap sugara, még egy kicsit simogat...az érintésed ott,hol a föld s az ég találkozik...és a két ellentétes polus egymáshoz ugy ragaszkodik...megnevezni nagyon nehéz lenne...hogy mi zajlott le akkor az érzékeny lelkembe...honnan áramlott belém a Te vágyad zuhatagja...amit ugy ontottál rám...hogyha nevesiteni lehetne a legfinomabb érintést...az égen a csillagok között...ő adná a legnagyobb,tündöklést...
Hát igen...vártam már a tavaszt...holott imádom a havas hegyormokat...és térdig gázolni Holle anyó földre hullajtott havában...de ez az idén nem jött be...s a havas igéret, bent maradt a meteorologus tollában...
És akkor jött Ő...a közelébe érve már éreztem...hogy forr körülötte a levegő...tekintete rám tapadt...kereste rajtam a csokolható pontokat...illata vágyatkeltő,s bóditó volt...két karom elindult...s pillanatok alatt...a lüktető testén,már én voltam az úr...engedte,hogy birtokba vegyem...s tegyem azt...mit annyira kiván a lelkem...hallottam ajka kélyes nyögését...talán mondott is valamit...igen...azt,hogy még...még akarja,még kivánja...hogy forró nyelvem az ölét mindenhol átjárja...az agyamra rózsaszin köd szállt...a nyakam körül csak a két izmos combja ,s izgató feneke fel s alá járt...ez a vágyak tánca volt...lekérés itt nincsen...az arcom elött élvezel...s mig e csoda tart...Te csakis az enyém leszel...