Liza Szösszenetek (Berni a "keresztanyu :))) ) hozzászólásai

Végeztem családfakutatást, bár a múlt századból nincsenek oroszok a családfán. De szlávok mindkét ágon előfordulnak, sőt, cca 900 év távlatából még akár oroszok is. Mindenesetre- amióta elkezdtem a pályafutásomat azon a téren, hogy "eggyel több testrészt" masszírozok- átlag évente 2-6 alkalommal néznek orosznak. Vagy 6 évvel ezelőtt előfordult még az is, hogy megdicsértek, hogy milyen szépen megtanultam magyarul :) Tavaly január 3-án az egyik (külföldi) törzs megkérdezte tőlem (angolul beszélgettünk mindig), hogy most, így, a szankciók miatt hogy jutok haza az ünnepekre? Szóval: megszólalásig hasonlítok az oroszokra. Az előző bejegyzésemből kiderül: tényleg csak megszólalásig :))))

Liza😄 Mikor anno a képeid közé felkerült az usánkás, már akkor sejteni lehetett hogy van valami "érdekes" vonzódásod az oroszokhoz😆 Lehet megérne egy családfakutatást🤔 Kedves kis történet:) Bátrak voltatok, kémnek is gondolhattak volna, amilyen paranoiásak👲 Vagány kis csibéd van, gratulálok👍

Ez nem éppen nyári, de az idei évre ez viszi a prímet.(Sokan lehet, pont emiatt fognak most megutálni)Nos, a "csikreaprólék" fejébe vette, hogy plusz 1 nyelvet megtanul (ha már a németet utálja, az angol meg már nem kihívás neki- lévén autodidakta módon felszívta magát anyanyelvi szintre). Gondolta, emeli a tétet. De hát neki a "klasszikus" európai nyelvek szóba sem jöhetnek, mert abban nincs kihívás. Olyan nyelvet kell tanulni, ahol lehetőleg az "abc" is más, és lehetőleg kellően sokan beszéljék. Így esett a választása az oroszra (bocs, Kína). Mondtam: oké, de sokat nem tudok segíteni, mert már én is csak 1 évet tanultam... A könyveket megvettem, picit faragtam a zenei ízlésén, összehordtam a 3 generáció által gyűjtögetett szovjet holmikat egy szobába, amit ünnepélyesen kineveztünk "kis Moszkvának", de itt ki is merült a jó szándékom.Értelemszerűen minden olyan információs csatornára felcsatlakoztam, ami a témával kapcsolatban érdekelheti- ha másban nem is tudok segíteni, legalább egy linket dobhassak...Így került a látószögembe egy felhívás a Győzelem Napjának 80. évfordulójára, hogy lehet kérni Szent György szalagot, meg kell keresni egy szovjet sírt, a szalaggal megjelölni, befotózni, és koordinátákkal és ezt elküldeni a követségre. (utólag világossá vált, hogy a hadisírok gondozása miatt). Eszembe jutott, hogy nekünk is van egy névtelen katonánk, még anno ovis koromban minden április 4-én meglátogattuk, énekelgettünk neki, körbetűztük a sírt magyar és szovjet zászlókkal, amiket mi készítettünk rajzlapból, hurkapálcából és némi vízfestékből. Tehát, nagyon messzire sem kell menni, cca 150 métert csupán.Nos, szóltam is a "csibeapróléknak", hogy itt a remek alkalom, írjon egy levelet oroszul, aztán meglátogatjuk azt az egy szem szovjet fiút, akit kicsiny falunk partjainál sodort a víz, és megtesszük a kötelességünket. Azt válaszolta: Nem jó. ha személyesen is lehet kérni a szalagot, akkor menjünk el személyesen.Egy nap rám írt, hogy hamarabb végez, akár.... Mondok: szuper! pattanj fel a vonatra, 5-ig nyitva van a konzulátus, addig pont odaérünk!Úgy végig sem gondoltam a történetet. Késő februári délután volt, szemergett az eső. Nyugati, 3-as metro, átszállás, irány a konzulátus. Kiszálltunk a kisföldalattiból. Na, itt jött az első sokk... Csirkeaprólék, ahogy körbenézett, és meglátta a Föderáció lobogóját, földbe gyökerezett a lába. Konkrétan, mint Pavlov kutyája: folyt a nyála a gyönyörtől. Gyengéden megböktem, hogy "hahó! ez nem Moszkva!" még mindig tágra nyílt szemekkel csendben lépkedett mellettem. Mögöttünk néhány járókelő, aki oroszul beszélt. Kicsit megálltam, majd elkezdtem röhögni: figyi. az ugye megvan, hogy hol vagyunk és hogy nézünk ki? Csirkeaprólék meglepődött, majd végignézett magunkon: rajta a Moszkvából rendelt gyalogsági acélbetétes hótaposó, ami mínusz 35 fokig garanciális, piros kabát, általam horgolt orosz zászló sál gyanánt, illetve a föderáció címerével ellátott usanka. Rajtam "csak" a szovjet címeres usanka. Hát, így bandukoltunk a konzulátus elé....A rácsos kapuhoz érve tanácstalanul néztünk be az őrre, aki a kapucsengőre mutogatott. Naivan azt gondoltam, hogy beenged, vagy mi, aztán elmondhatjuk, hogy mi járatban vagyunk. De nem így történt. Beleszólt perfekt oroszul. Gondolom én- hogy mi szél hozott minket. Tanácstalanul néztem az oroszul tudó kiscsirkére. Ő meg fennakadt szemekkel nézett: végreeee! Orooooosz!És továbbra sem tért magához az ámulattól, ami a földalattinál megszállta.Az alábbi párbeszéd zajlott le ezután a kaputelefonon (és mellé):én: -ööööö.... izé.... (csibéhez: mondjál már valamit! hogy a Szent György szalagért jöttünk!")Csirke: de nem tudom, mi oroszul, hogy "Szent György Szalag!Én: b@szd meg! (kaputelefonba): ööööö... google translate...beütöttem. Ekkor már idegességemben nem néztem, hogy alatta ott van fonetikusan, hanem leporolva a 36 évvel ezelőtti igencsak szegényes tudásomat, nekiálltam kibetűzni. Majd ennek végeztével diadalittasan benéztem az üvegen keresztül a portás srácra. Az életben még nem láttam ekkora zavart, értetlenséget, amit a grimaszba torzult arca mutatott: itt van két hülye, orosznak álcázva, de valami ókirgiz dialektusban próbál szellemet idézni....Na, ekkor kapcsoltam: a kiejtés.... Mentettem a menthetőt a kaputelefonba: várjál, nem jól mondtam: nem "lenka", hanem "ljénká"!Megkönnyebbült nevetés bentről: Áááááá, ljénká!- majd durva angol kiejtéssel: van minit plíz! Csirke mellettem: De hát tud angolul! Én: Teszek rá! most már azért sem szólalok meg angolul!Az őr előkapta a telefonját, (azt már nem hallottam, hogy mit mond- lényegében úgysem értettem volna- de az arcára volt írva, hogy felettébb jót derül rajtunk, miközben leadja a rendelést a "ljénká"-ra. Mi meg bárgyún vigyoroztunk befelé a kapun és az üvegajtón keresztül, a szemerkélő esőben, mintegy 100 év korszakát átölelő öltözetben...Egyszercsak nyílt az üvegajtó, megjelent a portás srác, kezében lobogtatva több szalagot. (Csibe még mindig sokkban), én meg már felbátorodva: Agyin Ljénka! A srác röhögve nyomta a kezembe mind a hármat. Megköszöntem oroszul: szpasziba, Daszvidanyija! ő is köszönt, még egyszer visszanézett ránk (jó, lebuktam: én is visszanéztem, mert qrva jóképű srác volt) majd immár abszolúte nem titkolva a derűjét, bement.Mondom a csirkének, miután leértünk az állomásra: az ugye megvan, hogy egész este rajtunk röhög a komplett konzulátus?! Itt van két, orosznak álcázott idióta, az egyik tud oroszul, de nem szólal meg, a másik meg nem tud, de nincsenek ilyen gátlásai.... Ééééén velem te nem cseszel ki! akkor átlag havonta egyszer bedoblak az oroszok közé...! amíg meg nem szólalsz- vagy én nem tanulok meg...A "többlet" szalagoknak az lett végül a sorsa, hogy megkerestük a nálunk nyugvó katona társait, és megemlékeztünk az egész századról.

LizaRókatündér, valami jó kis szórakoztató szösszeneted, nyári "kaland"🤔😉🌹

És szó szerint😃 3.old/24.ápr.23
Szédületes egy csaj😆

Valóban maradt "valami" Az árnyéka. /Mint mindent, ezt is olyan stílusosan csinálta, hogy tanítani kellene.

Talán mert az egyetlen hely az oldalon, ahol maradt valami belőle 🤔

Szeretem ezt a fórumot, mi lehet az oka?😁😉

Általánosságban a magyar mentalitás érzi megalázónak, úgy egészében a munkát. Lehetne elemezgetni,hogy mi az oka, de nem gondolom hogy elsősorban anyagi.

Igen. Ezt összességében úgy hívják: szakmai alázat.Sajnos a munkáltatók elvárják a megalázkodást, pedig a két fogalom teljesen más...

A hazai szállodákban a külföldi vendégmunkások viszonyulnak úgy a vendéghez, ahogy kellene. Ég és föld a különbség a munkához és a vendéghez való viszonyulásban a magyar dolgozóhoz képest. Baromi hálásak hogy van munkájuk.

A vendéglátós szakma is felhígult, elméletileg az is egy hivatás lenne, mint pedagógus, nővér stb Egyetértek az elmélettel, hogy fel kell állni és el kell jönni. Pont úgy, ahogy az ajtóból is simán visszafordulok. Az ember a kevés szabadidejét szereti kellemesen eltölteni és a mostani körülmények fényében (árak) én sem vagyok kompromisszumképes. Ár érték arányban mindenhol a legjobbat akarom.

Természetesen ellenpélda is van. Tavaly születésnapunkra kaptunk egy 3 nap 2 éjszakás wellness kupont, teljes ellátással, Siófokra. A takarító személyzet minden kicsekkolás után úgy végezte a dolgát, hogy ha nem zümmög a porszívó, nem is tudjuk, hogy léteznek... Hagytak mindenkit pihenni, csendben végezték a dolgukat. Ha összefutottunk velük az emelet folyosóján, előre köszöntek, mosolyogva, kérdezték a szobaszámot, illetve hogy van-e szükségünk bármire? (Nem volt). Pardon, de. Egyszer. Mert nem tudtam, hogy a telefon lemágnesezi a beléptetőkártyát, és dekódolja, így a recepción történő újrakódolásig a takarító engedett be a szobába, és kedvesen felvilágosított, hogy a mágneskártyát ne a telefon mellé dugjam. Szavaiban nem volt semmi lekezelő, semmi kioktató). A kicsekkolás napján megigazítottuk az ágyneműt (ne úgy nézzen ki, mint egy vakondtúrás- bár ez abból a szempontból lényegtelen, mert úgyis dolguk van vele), összeszedtük a szemetet, betettük a szemetesbe, lesepregettük az asztalról a morzsát, kicsapattuk a kádat, mosdót- bár ezeket is nyilván kifertőtlenítik utánunk, a törölközők a szárítóra, köntösök vissza a wellness részlegre, majd kidugtam az arcom, megszámoltam, hány takarító van éppen az emeletünk folyosóján, és annyi rózsaszál az asztalra elhelyezve... Mindent elkövettek, hogy zavartalanul pihenjen az ember, mosolyogtak, köszöntek, és szolgálatkészek és segítőkészek voltak (még akkor is, ha nem éltünk a felkínált lehetőséggel). Megérdemlik, hogy legyen jó napjuk, ahogy ők is mindent elkövettek, hogy mi is jól érezzük magunkat.

Rájöttem, hogy valójában mi a bajom... Az, hogy nyitott szemmel járok...Tegnap úgy gondoltam, hogy nap végeztével arrébb utazok egy kerületet, s beugrok a skandináv lapra szerelt boltba egy könyvespolcért, miután volt fuvarom hazáig... Összekötjük a kellemest a hasznossal, vagy a hasznost a "muszáj"-jal, de ez már nézőpont kérdése. Shopping után éltem a vacsorameghívás lehetőségével, tekintettel arra, hogy késő is volt, messze volt még a "haza", és még hatványozottan éhes is voltam. Mindez együttesen elég komoly érv amellett, hogy igent mondjak egy ilyen kis kitérőre...Nos, A lapra szerelt bolttól nem messze volt egy olaszos hangzatú Don... Be is tértünk. Állítólag már x éve jártunk itt. De mivel én ezeket nem tartom számon (vannak helyek, amik úgymond "egynek elmegy", vagy nincs különösebb oka annak, hogy megjegyezzem), ráadásul állítólag azóta még szépen fel is lett újítva, így hiába kutakodtam az emlékeim közt, egyáltalán nem ugrott be...Nos, betértünk. A pult mögött egy rosszul sikerült szilikon száj feltöltésű, bőven 30 alatti, de Wendesday Addams kinézetű hölgy állt... Már akkor pislogtam nagyokat, mert nekem legutoljára akkor nézett ki a szám, amikor olyan 11-12 éves lehettem, és a 3-4 éves unokahúgommal fociztunk az udvaron, aki akkor lehetett úgy 3-4 éves.... Szóval, az unokahúgomnak volt akkoriban egy szokása: úgy rúgott bele a labdába, ha előtte függőlegesen felugrott a levegőbe... Egy ilyen alkalomnál épp próbáltam kicselezni, és kissé lehajtottma a fejem... és BAMM!!! Telibe a számat... Na, akkor volt így középtájon felpúposodva a felső ajkam vagy 4 napig, bár kevésbé esztétikusan a vér is dőlt belőle vagy fél órán át...Hát, néztem a kishölgyet, és sajnáltam magamban, hogy így telibe lefejelte a pultot arccal....Leültünk a felajánlott asztalhoz. Teltek a percek, a kutyát nem érdekelte, hogy ott vagyunk. Kezdtem feszengeni... Egyszer csak megjelent a fent említett "balesetes" arcú lány, két étlappal, majd sarkon fordult, és szó nélkül otthagyott minket... mire megmukkanhattam volna, hogy kérnénk inni valamit... Tanácstalanul pislogtam az asztaltársamra, akit láthatóan nem zavart a jelenet. Szóvá tettem neki, hogy ez egy elég furcsa hely, látván nagyon nem áll a vendéglátás csúcsán... Közben szomjasan kiválogattuk az elfogyasztani kívánt ételt is, miközben az ital még sehol... Újabb csendes percek... Mondtam az asztaltársamnak: ideje lenne felállni, és távozni. Ugyanis van egy alapszabály: ha helyfoglalástól számítva 5 percen belül nincs ital az asztalon, akkor irány az ajtó. Meg is kaptam: mert hogy te olyan kritikus vagy! Igen, mert nem szándékozok órákat tölteni a nagy semmire. Menjünk inkább egy utcai gyros-oshoz, ott az ablakon keresztül a járdán állónak kiadják a kaját, 5 percen belül, nagyobb eséllyel mosolyogva. Vagy egy Drive kiszolgálás, és megesszük otthon... Megkaptam, hogy ne hisztizzek. De. éhes vagyok, fáradt vagyok, péntek este van... az étterem sincs teltházon, és Csőrike meg az evőeszközöket pakolássza, ahelyett, hogy egy rohadt rendelést felvenne- legalább egy pohár kólára... Igen. szóvá teszem. és ez nem hiszti. És bezzeg, mikor engem felvettek anno konyhalánynak, és 2 hét után a vendégtérben találtam magam konyhalány fizetésért felszolgálni (is, meg mosogatni is, meg minden lófitty), és 9-14 asztal tartozott hozzám a saját munkámon túl... szóval: rohadtul ismerem az alapszabályokat. (egyetlen egy dolgot bánok csak, hogy nyitás előtt 3 órával nem engedtem be Harrison Ford-ot, de mentségemre legyen mondva, hogy nem ismertem meg a biciklis szerkójában, tőlem 15 méterre, napszemüvegben, bukósisakban utólag belegondolva csak összeütöttem volna neki egy rántottát, akkor is, ha a főnök még alszik).A kínos percek alatt kijött egy életunt arcú, 40-es másik pincér csaj, aki olyan arcot vágott, mintha most jött volna vissza a hadifogságból. Rajta az egész világ fájdalma, és terhe... Odaintett Csőrikének, az asztalunk fele mutogatva. Csörike ezt zokon vette, látszott, hogy meg van sértődve, mert a kanalak válogatása bizony felelősségteljes feladat, és ez most miattunk meg lesz szakítva... Még azért biztos, ami biztos, csapott egy kört az étteremben, más asztalhoz is odamenve, mire ránk esett a kiszámolás... (vagy csak nem tudott visszamenni a pultba anélkül, hogy az asztalunkat ne érintse). Kelletlenül kérdezte: hozhatok valamit? (nem néztem az órára, de szerintem ekkor a helyfoglalástól számítva úgy 10 és 15 perc között járhattunk). Leadtuk a teljes rendelést.Újabb hosszú percek...Egyszer csak megjelent, egyik kezében 2 kis kólásüveg, összefogva (úgy, minden nélkül), a másik kezében 2 pohár, benne 1-1 citrommal, és letette. Igen, kezében. Mint mikor Mari néni szedi össze a csetrest a családi ebéd után mosogatni.... Miközben a pulton ott öli meg az unalom a 4 tálcát.... Letette elénk, és ismét szó nélkül otthagyott minket. Megfogtam a poharat. Forró. B+. "ez" most szedte ki a mosogatógépből...Legalább megvan a feladat, amíg a kajára várunk. Fújdogálni a poharakat.... Nem tudtam hirtelen, a fizika melyik szabálya fog érvényesülni, ha beleöntöm a hideg kólát: a kóla melegszik meg villámgyorsan, vagy a pohár pattan szét...A vacsora megérkezéséig bőven volt időnk szemügyre venni az étterem vendégközönségét. Bár péntek este volt, nem volt telt ház (már tudom, miért). Az előttünk lévő asztalnál egy 4 fős társaság ült, idősebb szülők, apuka teljesen átlagos, anyuka fodros nyakú blúzban (mint aki valami múlt századi festményről lépett volna le), a hurkás tarkójú, kigyúrtnak imitált kisfiukkal, akinek a tarkójától a felkar feléig futott valami szöveges tetoválás (gondolom, a Himnusz mind a 8 versszaka), majd könyök felett egy megkopott női alak, ülő helyzetben, piros ruhával és széttett, kacér lábakkal. Az a típus, amire azt mondják: börtöntetkó... Mellette foglalt helyet szíve választottja, aki az anyósjelölttel angolul beszélt, de a párjához időnként elengedett némi spanyol szöveget. Mivel az anyósjelölt rettenetes kiejtéssel beszélt angolul, így feltételezem, hogy spanyolul a srácnak a "privát üzenetek" szóltak, hogy a mama ne értse. A papa meg se szólalt, láthatóan semmilyen nyelven nem tudott a társalgásba belekapcsolódni a magyaron kívül. Az asztal alatt volt még egy közepes testű fekete kutya is, aki szintén elegánsan kivonta magát a társalgás alól... (nem néztem a bejáratnál, hogy állatbarát-e a hely, mindenesetre meglepődtem, amikor egyszer kitolatott az eb az asztal alól).Ez az asztaltársaság a másik pincérnő asztala volt. Csőrikét csak mi terheltük le, illetve egy távolabbi asztalnál lévő férfi, aki ugyanígy "kézből" kapott egy pohár sört, meg másik kézzel a pohár alá lett csapva egy szalvéta söralátét gyanánt. (miközben a tálcák a pulton vagdosták az ereiket, mert céltalannak érezték az életüket)...Közben további 20 perc után megérkezett a rendelt étel is. Ezzel abszolúte nem volt gond. Finom volt, szépen volt a tányéron elhelyezve. Hálát adtam, hogy külön szakács van, és ez nem a két tündérke feladata...Végezvén az étellel, még további 10 percet ültünk ott, tányérokkal, immáron kihűlt és üres poharakkal előttünk. A két csaj igyekezett tisztes távolban lenni tőlünk, nehogy valami feladattal traktáljuk őket. Csőrike is visszaállt kanalakat rendezgetni. Lehetőleg jó messze tőlünk, szemét lesütve, kerülve a szem kontaktot, mert ugye alapszabály: 3 másodperc szemkontaktus azt jelenti, hogy a paraszt akarhat valamit. mondjuk, a számlát....Közben új vendégek érkeztek, a tőlünk jobbra lévő 2 asztallal arrébb lévő sarokba. Csőrike kitartóan polírozta a villákat. Előjött az életunt idősebb, majd intett Csőrikének, hogy legyen már olyan szíves odafáradni az asztalhoz... Csőrike vágott egy megvető arcot, látványosan ledobta a villát, majd az asztalukhoz fáradt... azaz nagyon fáradtan odafáradt... Újabb hosszú percek, mert az asztalnál lévő asszonyka részletes információt kért mindenről (gondolom, hogy a jégsaláta miből készül). Nagy nehezen leadták a rendelést. Csőrike az asztalunkinál libegett tova.... Intettünk: Legyen szíves a szá.... de ezt meg se hallotta. eltűnt, mint Petőfi a ködben.... Egyszer csak megjelent Csőrike, leszedni a terítéket. Még muszáj- udvariasan megkérdezte: kérünk- e még valamit? Kiszaladt a számon: Isten ments! Sose érünk haza...!Összekapta a tányérokat, poharakat, mondtuk, hogy a számlát viszont kérnénk, de ezt már meg se hallotta...Közben a szemben lévő asztalnál láthatóan végeztek, így a savanyú arcú, idősebb hölgy odavonult a terminállal. 5 perc csevely következett, mert ekkor realizálta, hogy a srác csaja spanyol, és -gondolom- muszáj volt megbeszélni, hogy milyen volt, amikor ő egyszer kint volt "spanyolban", természetesen villogtatta azt a pár mondatot, ami ráragadt ezidő alatt... Kicsit megvakarta az asztal alatt lévő kutyát (bakker)...Miután befejezték, felénk pillantott, jeleztük, hogy mi is fizetnénk. Jó, szól a kolleginának. újabb 5 perc... Közben mondta a "vendéglátóm": van nálad kp? Mert nálam csak kártya van... Kérdem: minek neked kp? mire ő: hát, jattot adni... Mondom: ezeknek???? elvettek az életemből bő 1 órát! Ment a vita. Idő is volt rá bőven... De hát jó volt a kaja! igen- mondom- de ez a szakács érdeme. a kiszolgálás viszont kritikán aluli! "Adj egy ezrest!" én: "Ad a f@szom! nekem se szórják a jattot, pedig én aztán sz*pok rendesen! és különben is! csak 2000-em van, meg egy 500-as. de az ötszázast sem érdemlik meg!" "De add idea 200-0-et" "Adja a fene!" "Add ide! visszaadom! "Mégis mire fel ezeknek?! A munkájukat se végzik el rendesen! se egy mosoly, se kedvesség, se semmi! gyorsaságról ne is beszéljünk!" "Add már ide!" "Nem érted, hogy kár nekik??? Nem vagyunk törzsvendégek, de tettek is róla, hogy nagy ívbe elkerüljük őket, és ne is legyünk azok! Mire fel a jutalmazás???" "Visszaadom, de add már ide!" Odavágtam a 2ezret, hogy kuss legyen. De Még megjegyeztem, hogy akkor sem értek vele egyet, elvégre már 5 perc után érezhető volt, hogy sz.rnak a fejünkre... Nincs mit megjutalmazni...Közben a terminál is visszakerült a pulthoz, és újabb 2 perc után Csőrike is felvillant a látómezőben, az asztalunk irányában... Aztán meghallott a másik asztalnál egy spanyol szót, nyomott egy satuféket, visszafordult, és úgy, terminálostól, blokkostól, és bekapcsolódott a beszélgetésbe: jaj, én is tudok ám spanyolul...! és kezdte mondogatni, mi mindent tud spanyolul. például köszönni reggel, este, meg ilyenek...Ekkor már doboltam az asztalon az ujjaimmal. végül meguntam, és odakiáltottam: Execuse me! We want to go home now...!Vágott egy pofát, odajött, majd lekezelően odavágta a blokkal együtt: "különben is spanyol volt, nem angol...". Na, itt félretettem a maradék nőiességemet is: "Leszarom, hogy angol vagy spanyol! De úgy látom, te a magyar szóból kurvára nem akarsz érteni!"Terminál lehúzva, pin kód bepötyög... Pofavágva Csőrike elvonul. Öltözködés közben a 2000 visszacsúsztatva nekem az asztal alatt...mire a vendéglátóm megjegyzi: "eeez...! Ezzz bammeg még flegmázik is! ezek nem érdemelnek jattot!" mondom: Tééényleg,,.? ennyire vak vagy? ez az első 1 percben flegmázott már...! de majdnem mindenkivel! Szerinted...?! Ha rajtam múlt volna, elkérem a panaszkönyvet, és ezt a két nőt belepréselem, mint a gyöngyvirágot...!"Még hazafele kiveséztük a történteket. Megkaptam, hogy "ritkán viszlek el bárhova is, de akkor is csak a feszkó van veled! Mert neked semmi nem jó! Mindenben csak a hibát látod!" Természetesen én is mondtam a magamét: "Ezért tart ott a világ, ahol tart...! Mert ennek a két flegma fapinának a magadfajta mulya barmok szórnák a jatott ész nélkül, mert hajlandóak voltak a pénzedért kiszolgálni a fél óra helyett 1 óra 20 perc alatt, bunkón, lekezelően, méla undorral a tekintetükben, mert "munka van veled", ha bemész enni...! Mindeközben a normális vendéglátók (vagy szolgáltatók) nincsenek megfizetve, le vannak hajtva, le vannak nézve, és kiégnek, és elhagyják a pályát! Értsd már meg! Nem a jattot sajnálom! Hanem rohadtul aszerint osztom, hogy ki érdemli meg! Aki mosolyogva, kedvesen fogad, és helyzethez függően gördülékenyen kiszolgál, az megérdemli! Az ilyenek nem!" Végül igazat adott nekem, bár nem hiszem, hogy tanult volna az esetből...Ehh... inkább főzök itthon valamit. vagy a sarki Ahmed az elviteles gyros.sal... És nem azért, mert nincs türelmem. Hanem FELESLEGESEN nincs türelmem az ilyen esetekre.... Nemhogy meg meg is jutalmazzam...Nyugodtan legyetek szigorúak, és ignoráljátok azokat a helyeket, ahol így állnak hozzátok. előbb-utóbb beindul valamiféle letisztulás, és a megfelelő emberek lesznek a megfelelő helyeken. Legyen az asztalos, kőműves, pincér, vagy pénztáros... Nem kell mindig mindent benyelni, mert különben a pofátlanságnak és a bunkóságnak sosem lesz vége....

Jobb is csak adagolni....

Áhh... minden napra van valami... ha nem, akkor én csinálok 😂😂😂😂Na, majd azt is leirom... mára az már sok lenne 😁😁😁

Érdekes téged olvasni...A stílusod is egyedi akárcsak Te. 'Eseteid'sem könnyűek,bár elsőre mindennapiak. Van aki csak él,van aki meg is éli :) Van akiről lepereg,van aki mindig belebotlik.Egy biztos nem unatkozol 🤣!

Tavaly még a 7.40-es busszal jártam. Ő is. Néha mázlim volt, és elértem a 7.20-ast. De volt, mikor akkor meg épp azon ült... most úgy jön ki a lépés, hogy a 6.20-assal jövök be. Mit tesz Isten?! Idéntől ő is, mert munkahelyet váltott.. ha paranoiás lennék, azt hinném, hogy valami nyomkövetőt tett valahova... de betudom annak, hogy simán nincs szerencsém. Majd ha jobb idő lesz kicsit, akkor lehet, kihagyok egy járatot a megállóban... igazából csak a negativitására nem vagyok kíváncsi. Minden más meg már régen elmúlt.

Tegnap kint matattam az előszobában. Mivel meglehetősen közel van a lift, így óhatatlanul is belekapcsolódok a ház magánéletébe. (Néha vacsoratippeket is kapok, mert liftre várva itt beszélik meg, hogy ki mit fog főzni- mondjuk, azt nem, hogy ezért melyik lakásba kell becsöngessek :))) ). Szóval... kint matattam. Lippitik... női léptek, kihangosított telefon (gondolom, fel volt pakolva, így nem emelte a füléhez a telefont)... másik női hang a telefonból (természetesen jó hangosan): -"tudod, hogy én nem tudok úgy kakilni, hogy fel van hajtva a wc ülőke...!"Mi vaaaaan???Közben csukódott a liftajtó... hát, köszönjük, Emese, az értékes infót, de most sajnos nem fogom megtudni, hogy akkor most addig szorongatod, amíg valaki meg nem szán, és lehajtja neked, vagy erre külön személyzetetalkalmazol...?De lehet, én ülök másik moziban... nem tudom, hogy manapság mik az elvárások a környezet fele... :D

Ma megváltozott a véleményem...Kiugrottam a Lehelre egy csekket feladni. Állok a megállóban, nézem, hogy mikor jön a következő troli visszafele... megjelenik egy (láthatóan fedél nélküli) nő, szőke (de fésült) hullámos haját lobogtatja a szél... nézem... piros kabát, citromsárga, térd feletti fodros szoknyácska, hófehér nájlonharisnya... végigvillan az agyamon, hogy 40 évvel ezelőtt mi, lányok is így jártunk az oviba, versenyeztünk, hogy kién van több fodor, vagy kié pörgősebb... már-már elvesztem így az emlékek homályában, mikor célirányosan odalépett hozzám. Hát, megvallva az őszintét, már hozzászoktam mindenféle kérdésekhez... mint pl enni vagy innivaló kérése, meg cigit buszjegyre, stb...Szóval, állok ott a szovjet usankámban, az Élmunkás téren, és odalibben a hölgy:-elnézést! Ez milyen ország?Annyira meglepődtem, hogy bevallottam az igazat: ez, kérem, Magyarország! Majd tátott szájjal bámultam a tovalibbenő jelenség után...Csipkerózsika él! Átaludt 40 évet..!Gondolom, az usankám zavarta meg, mert azt hihette, hogy amíg aludt a 80-as évekbeli "népviseletben", minket csatoltak a Szovjetunióhoz, és Gorbacsovot királlyá avatták a Duna jegén...