Ilko, ezt én így nem tudtam volna a megfogalmazni..Ma két véglet mentén okoskodhatunk:az én, vagy mi...Mennyivel könnyebb volt amikor a születés lényegében meghatározta a helyünk is a világban. Ma bármi lehetsz, semmi más nem kell hozzá csupán akarat. Mondják a megmondók... Ennek eredménye, hogy sokan, a többség nem találja meg a helyét (amit magának elképzelt), sodródik vagy harcol,ki-ki képessége szerint. A keserűség meg gyűlik, s jönnek az örömtelen hétvégék :(

Ezek szerint félreérthető voltam!:)

A hozzászólásom arról próbált szólni a példán keresztül, hogy az ember, mint olyan nem tudott volna elérni erre a fejlettségi szintre, ahol most vagyunk (sőt, kb semmilyen szintre), ha mindenki egyedül akart volna boldogulni. Nem tudok olyan társadalomról, ami működőképes úgy, hogy mindenki egyedül él. Már csak azért sem, mert akkor nagyjából egy generáció múlva kihalnánk.

Sokszor nekem is elegem van úgy összességében a társas kapcsolatokból, de ez amolyan "szükséges" rossz:)

Kedves Ilko!Ami az egyiptomiakat illeti, szerintem az eltelt pár ezer év és a viszonylag kevés információ az, ami széppé teszi azt a korszakot, akár összefogás terén. Aztán mégis eltűnt a korszak, a néppel együtt... Ahogy sok más ókori kultúra is. Én is átéltem pár árvizet, és mivel olyan településen lakom, ami egyébként fekvésénél fogva érintett, tapasztaltam az itteni "összefogást". A falu fele a kocsmában okoskodik, a másik fele megszakad a zsákok alatt. Van, amikor pont a falu elöljárója a kerékkötő, és akadályozza a munkákat, vagy épp veszélyezteti a lakosok testi épségét pusztán személyes dühtől vezérelve. Aztán vagy megússzuk az egészet, vagy nem. Volt, amikor "vagy nem".Persze, az emberek x idő múlva ezeket elfelejtik. Szeretnek csak a szépre emlékezni. Sajnos, én nem. Baromi rossz tulajdonságom, hogy ha valaki pl magas lóról akar kioktatni a "becsületről", képes vagyok a fejére olvasni a viselt dolgait 30 évre visszamenőleg, hogy hogy kapaszkodott fel a mostani pozíciójába csalóként, tolvajként. Persze, mondhatják azt, hogy miért nem bocsátok meg x-nek vagy y-nak. Szerintem ez egy egészséges önvédelem, hogy igyekszek távol tartani magam az olyanoktól, akikkel már egyszer megjártam, vagy az olyan szituációktól, ahol egyértelműen én húztam a rövidebbet, önhibámon kívül.

Hm, érdekes véletlen egybeesés, hogy öcsém kisfiával (nekünk kellett vigyázni rá) épp tegnap néztünk egy részt a "volt egyszer az ember" sorozatból. És pont Egyiptomról volt szó, ahol eleinte mindent elöntött a víz, mert az emberek egyénenként próbáltak védekezni, és ugye az teljesen hasztalan volt. Ám amikor valaki kitalálta, hogy közösen kell csatornákat építeni (amire egy ember nem képes), akkor a folyó "megszelídült", mert sikerült elvezetni a felesleges vizet.

Értem, hogy néha idegesítő csapatban dolgozni, de azt gondolom, hogy alapvetően szükséges bizonyos mértékig. Még akkor is, ha én is tudok példákat olyanra, amiről írtál, és alapvetően pozitív, hogy ezt kiírtad magadból.

Épp olvasok egy könyvet (kisebb-nagyobb megszakításokkal), aminek a lényege az, hogy tulajdonképpen akkor öregszik meg a lélek, amikor elveszíti a rugalmasságát, alkalmazkodóképességét. Ezt speciell a covid járványon mutatja be szemléletesen, hogy mennyire sokkot kapott a világ, hogy egy új helyzethez kell alkalmazkodni. Szeretem az ilyen pszichológiai témájú könyveket, mert mindig elgondolkoztatnak...Mindig hangoztattam, amikor szóba került, hogy miért ez a munkám, miért nem keresek valami "civil" állást, hogy én egyszerűen nem vagyok csapatjátékos. És ez nem feltétlen az én hibám, hanem egyszerűen nem tartom fair-nek, hogy "egy mindenkiért" a többi meg úszkál a maga nyálán, és magasról tesz arra, hogy az egyik megszakad, míg mindenki más a primadonnát játssza. (utána meg a sértődöttet, ha mégse lesz jó az eredmény).Itt van ez a qrva verseny a hétvégén.... Tavaly- kezdőként- megcsináltuk. Minden baki ellenére. Kezdők voltunk és tapasztalatlanok, ehhez képest frappánsan megoldottunk mindent.Idén már okulva a tavalyi esetekből, a "kemény mag" úgy döntött, hogy nekifutunk még egyszer. Az "első bálozóknak" szájba rágtuk már hónapokkal hamarabb, hogy mit hogyan.... Kísérőautók, sofőrök, táblázatok, hogy ki mekkora szakaszt hol fut, stb. Erre 72 órával (!!!) a verseny előtt kiderül, hogy van 3 kocsi, sofőr nélkül. De persze valaki vigye őket innen oda, onnan ide... Lehetetlen ennyi idő alatt keresni valakit, még úgy is, hogy nem ingyen... A csapatkapitány cca 12 óra vezetés után fogja lefutni a maga távját. És az a gáz, hogy ez rajtam kívül senkit nem zavar. Van 8 ember, akinek ez természetes, sőt, riheg-röhög, hogy 3 autót is visz.... Van 8 ember, akinek az elmúlt 5 hónap alatt nem sikerült találni testvért/barátot/aput-anyut/bér sofőrt, aki beugrana. Mondjuk, keresni kellett volna. De ez így beközölve jó az utolsó héten, főleg úgy, hogy egymás közt sem nagyon oldották meg a váltást esetleg a volán mögött... Majd a csapatkapitány megoldja... Jah... Hát, nem először találkozok ezzel a mentalitással. Mondjuk inkább úgy, hogy mindig, ha valamit csapatban kell megoldani. Aztán meg csodálkoznak, hogy az emberi lélek elveszti a rugalmasságát, vagy a mostani divatos kifejezéssel jön a "burning out". És még van pofájuk megjegyezni: "De hát te nem ilyen voltál! Hova lett a lelkesedésed? Miért nem tudsz együttműködni másokkal?"Még érezzem magam hibásnak is... Hogy rajtam múlott minden....Hát, a lóf@szt!Kötve hiszem, hogy még egyszer elindulunk a versenyen. Nem vagyok rugalmatlan. Csak lehetetlen ezt a lécet megugrani mások helyett, ilyen későn. A döbbenet van rajtam, hogy ennyi időn át lesz.rták, kussoltak róla. És hogy ennyire nincs bennük empátia, hogy ők jó heccnek tartják, hogy 1 megszakad és idegbeteg, mert plusz 1 (nem kis) feladat is a nyakába szakadt. Úgy vágok bele a hétvégébe, hogy 0 a lelkesedésem. Hát, így veszíti el az ember a lelkesedését valami iránt....Tényleg jobb egyedül, mint csapatban. Mert ha valami nem sikerül, akkor max felköpök és aláállok. De rohadt fárasztó úgy húzni az igát, hogy a saját csapatodból valaki mindig kigáncsol, és abból kell felállni újra és újra, miközben amit teszel, azt érte is teszed... Egy idő után tényleg kiég az ember.Nem, nem vagyok csapatjátékos. Mert már a "B" oldal forog, és senki világát nem akarom megváltani, senki talpából nem akarom kihúzni a tüskét azért, hogy az enyémbe belenyomjam. Van két kicsi kezem, kezenként 1-1 középső ujjal...Ez volt az utolsó. Nem vagyok lelkes. És ezen az áron csapatjátékos sem. Így semmi örömem nincs ebben a rohadt hétvégében. Se nekem, sem a csapatkapitányunknak, mert minket b@sz szét az ideg... De legalább 11 ember jót szórakozik....

https:/music.youtube.com/watch?v=U4AdENGZCu4&si=Jt2nsQrDFvpV7XCQ

Imádom ezt a storyt:) Ahogy az összes Liza storyt:):-D😘

Áhh, csak eszembe jut egy mém ugyanezzel a szöveggel... "Én egy törékeny virágszál vagyok", és a képen Xéna van csata közben...

"Törèkeny virágszál" Aha, húsevő növèny. :)

Ma megint összefutottam egy hős cincérrel...Ügy esett, hogy tömegbaleset miatt egyszerűen nem jutottam be Budapestre értelmes időben, így 1 óra/ 6 km sebesség után feladtam, és visszafordultam. Még útközben összeszedtem egy falubeli nénit, akit az esőre való tekintettel kapuig fuvaroztam. Megyek kicsiny falunk csendes mellékutcáján, jó lassan... vonalba értem egy biciklijét toló pasival. A helyzet úgy hozta, hogy 2 pocsolya is volt az úton, én pedig nem vagyok egy gyökér, így még jobban lelassítottam, azaz visszavettem 1-esbe. A pasi ahelyett, hogy az út széle felé húzódott volna, ahogy vonalba értem vele, bekiabált az ablakon: "K.rva anyád!"... Nos, mivel én a párbeszéd híve vagyok, motor leállít, öv kikapcs és kiszálltam. És ha már megcsengette a párbeszéd hangnemét és stílusát, a fonalat felvévén ugyanabban a stílusban visszakérdeztem:Mi a k.rva anyádat ugatsz, te kis b*zi??? Általában ilyenkor derül ki, hogy kiszállván magasabb vagyok egy fél fejjel... Meg hogy nő létemre nem szaladok haza sírva... A hőscincérünk persze elkezdte a bringát sebesebben tolni, úgy kiabált vissza, hogy ő nem is nekem szólt, meg telefonált... Mondom: "gyere vissza, b*zi, aztán megnézem a headset-edet, legfeljebb letépem a fejed és belehugyozok a nyakadba, gyere vissza, míg szépen mondom, ne én menjek már utánad..." de annál sebesebbre kapcsolt. Nem is értem... csak úgy qrva anyázni egy nőnek miért poén az ilyeneknek? aztán meg elszaladnak, ha az ember lánya beleáll a helyzetbe... Eddig 2-ből 2 eredt futásnak... Pedig én egy törékeny virágszál vagyok.... :D :D :D

Mint egy beszámoló, csak ezt az élet írta. Jut eszembe egy 103 éves öreg válasza a hosszú élet titkára vonatkozolólag:"Élj magadnak és egyél jól..." Azt már én tenném hozzá, ne gyötörd a tested, inkább szeresd, meghálálja :)

S. mindig a szabadság szerelmese volt. Több ezer ejtőernyős ugrás, és több tízezer megtett kilométer volt mögötte az imádott motorán. Aztán az elmúlt években elhagyta a szerencse. Hol a szíve, hol a tüdeje, hol a lába rakoncátlankodott. Megöregedett a teste. De S. ezt nem fogadta el, habár kedvenc hobbijaitól eltiltották az orvosok, ő akkor is szabad maradt. Fogait összeszorította, és ment tovább. Ment, amíg tudott. Teste, aki eddig hű társa volt fellázadt ellen. Többé nem engedelmeskedett. Kórházról, kórházra járt S., hátha valahol majd megtalálja a gyógyírt. Aztán egy nap közölték. Le kell vágni a lábát. S. hallani sem akart erről. Megpróbált még alkudozni az Élettel, de most kegyetlenül és piszkosul játszott az ellenfele. S. méghozta utolsó döntését. Remélem most szabadabb, mint valaha.....

De tekintheted egyszerűen kalandnak is.

És ha még táncolni is tud, akkor a petrezselyemárulástól és a nem kívánt táncpartnerektől is megment. Akkor is, ha egy cseppet becsípsz. Ha vezetni is tud, akkor még haza is visz utána.

Azért van olyan helyzet, amikor villámhárítóként jól jöhet egy Béla vagy egy Lajos. Ha tudod, hogy ott lesz a bulin a nikotinos, sárga bajszú Laci bácsi, vagy a mindig részeg Ricsi kuzin (aki tánc közben taperol) és állandóan megpróbálnak felszedni, talán ilyen esetekre megfelelhet egy bérbarát.

Mit is írt Shakespeare? "Színház az egész világ, És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében,..."

Nahát, már az osztálytalálkozóra sem illik férj/feleség nélkül menni?! Én, balga, meg eddig mindig egyedül mentem, ahogy a többiek is...Nekem erről a "béreljünk partnert, esetleg posztoljuk tele a FB-ot boldog képekkel, hogy villoghassunk a régi haverok, barátnők előtt, hogy mennyire tökéletes életünk van" témáról akaratlanul is egy ismerősöm jut eszembe, aki úgy vélte, a férje vezetéknevét is azért fontos felvennie, hogy mindenki tudja már a bemutatkozáskor is, hogy házas. Mert ugyebár egy bizonyos kor után lesajnálhatják őt az emberek, amiért nincs férjnél. Hát... itt azért néztem egy nagyot, s igyekeztem higgadtan kifejteni a véleményemet. Belegondolva, a nevem alapján engem akkor nagyon sokan sajnálhatnak. :D

Yoss kicsit hiányoznak a hozzászólásaid a beszik alól, és csevikben is visszafogottabb vagy.

Mindig szívesen olvaslak, ez is egy ilyen volt. Puszi. Bélabá.🙂

Ma szembejött egy hirdetés a fészbúkon. Egy oldal neve, és a leírás: kölcsönözz pasit esküvőkre, osztálytalálkozókra!Eddig azt hittem, hogy ilyen csak a szirupos amcsi filmekben létezik....Aztán hogy képzeljem el az ilyet vajon? Rákattintok a honlapra, ott vannak a fiúk képei, paraméterei, esetleg csokor méretek rendezvénytől függően, majd hívom az ügynökséget, elmondom kit szeretnék és mikorra, mennyi időre. Eddig oké...De...Jön a rendezvény. Esküvő, temetés, osztálytalálkozó, akármi... ott mit mondok, hogy kivel vagyok? Mert ugye a korrekt az lenne: "ő itt Lízing Béla, akit ma estére kölcsönöztem. Kocsival együtt 20% kedvezményt kaptam. Mert leköt a munka, nincs időm ismerkedni, nincs férjem, nincs gyerekem, anyámmal élek még mindig és 8 macskával. Egyébként meg ha nem kér fel Karcsika a bé-ből táncolni, mint a ballagás utáni banketten, akkor nem akarok egy pohár bor felett itt sírdogálni az asztalnál, mert mindenki megállapodott, csak én vagyok ilyen nyomorú"?Neeem... valószínű egy olyan életet fog hazudni, ami nem lóg ki az elvárásokból: "ő itt a vőlegényem, egy svájci cég helyi képviselője, idén olaszba megyünk nyaralni, jövőre esküvő!"Persze mindenki el lesz ájulva, hogy ez a kiscsaj hogy megfogta az isten lábát, és ő lesz az este sztárja...Aztán itt jön még egy "de"...Mi van, ha a világhálón lévő ismerősök, vagy aki tud eme "remek fogásról", elkezdik faggatni: úú, posztolj képet a nyaralásról! Nincs fent kép az eljegyzésről. Miért nincs a vőlegényed az ismerőseid közt? Stb.. Vajon hányan vallanának színt ilyenkor? Vagy folytatják a mese gyártást? Bélát kilízingeljük wellnessre, nyaralni?És mi van, ha más is ezt teszi? "Figyi mán, teee! A Bélád itt van a Marcsával is Valentin napi képen...!És mi van akkor, ha Béla talál egy főállást, abbahagyja a mű barát szolgáltatást, és kész, eltűnik, mint a kámfor?Kibérel egy másikat, és kitalál egy nagy drámai "válást"?Vajon hol lesz vége a hazugságoknak?Mert happy end ebben a verzióban csak Hollywood-ban létezik...Nem egyszerűbb lenne felvállalni: oké, fiúk-lányok, én még szingli vagyok. Ha vége a bulinak, taxit hívok!