Az egész kaland úgy kezdődött, hogy megláttam és... beleszerettem a szeplőibe :P Rögtön eldöntöttem, hogy nem várok senkire és én leszek az első! Aztán mire lehajoltam, a csiga - huss! - elszaladt!
Nem maradt más hátra, minthogy elkezdjek udvarolni Gianninak, huffnak és Leveskének a csevegőben, hátha Domi félreérti és magára vesz néhány bókot. De nem. A művelet némileg célt tévesztett és mintha el is lettem volna könyvelve holmiféle lepcses szájú medvepalántának. Ez mondjuk nem szegte a kedvem - ráadásul addigra már megvolt az időpontom (inkognitóban, telefonon intézve, muhaha) -, ahogy az sem, hogy milyen bojlertestű, ketchuppal tusoló bagázs közé keveredtem, mert tudtam, hogy Blájen lélekben velem lesz. Legfeljebb csak jól megköveznek, azt meg simán bevállalom ilyen álszakállas élményígéretért cserébe.

A hangok azt mondták, hogy az utcát nem ismeri a GPS, úgyhogy rutinból érkeztem dél-kelet felől. A Marina Part egyik zsákutcájában koccanásig gurultam, ott kiugrottam a kocsiból és a járda repedései felett átlépdelve (mert nehogy szerelmes legyek idő előtt...), peckesen haladtam a sejtett cél felé - elvégre csak 20-25 perc késésben voltam! (A gyíkká változtatástól való félelmemben azért még a dugóban idegeskedve jeleztem előre, hogy megviccelt a forgalom, de igyekszem nagyjából huffi pontossággal befutni.)

Azért volt egy kis verejtékes pánik rajtam, hogy melyik is lesz a lépcsőház az új részen, de véletlenül pont az volt, amelyiket elsőre belőttem. Alapvetően szkeptikus vagyok, de most hittem a bejárat mellé felapplikált óriásbetűknek - hiába, nem volt időm kétkedni. Domi benn ügyesen elnavigált, úgyhogy elsőre sikerült megtalálnom a célfolyosót (az egyetlen opcióból), de ott egy kissé rendszeridegen jelenséggel találkoztam. Egy szénné tetovált trike-os nézett velem farkasszemet az alvégről. Grimaszolva túráztatta a motort és a zajon át-átszűrődött a kurjantása. Bármelyik pillanatban meglódulhatott volna, egyre csak szaporáztam a lépteimet, majd a megjelölt ajtó elé érve kétségbeesve bámultam a kémlelőlyukba. Semmi, csak a jobbomon az az elvadult tekintet... Kopogok finoman. Semmi. A motor megindul és... Basszus! Ez nincs egyedül! Hallom a társait... Kaparászom az ajtót - elkezd peregni előttem az életem... - és - amikor épp ott tartottam a filmemben, hogy az ovi zsibongója mögött Szabó Kati megmutatja nekem a punciját - az szerencsére feltárult (az ajtó, nem a Szabó Kati), én meg beugrottam. Domi nem értette a félelembe forduló ábrázatomat, de ő nem is láthatta a folyosón háromkerekűző parakislányt!
A lakás előszobájában még mindig az elmúlt 8 másodperc hatása alatt vettem le a cipőm, majd betotyogtam Domi után a szobánkba. A tatami mellé szerelt tükörben ellenőriztem, hogy nem lyukas a zoknim. Nem volt, de ettől mégis úgy zavarba jöttem, hogy hebegve-habogva hánytam le magamról a ruháim 85,71%-át (excellel számoltam ki, pontos!) a zsámolyon ülve. Domi volt a kezdeményezőbb és kitessékelt egy nagy, puha törölközővel tusolni. Ideális vendég módjára majdnem letéptem a zuhanyfüggönyt, amikor rámvillantott a zuhanyrózsa, ahogy a combjaim közé szorítottam, hogy sztereóban vehessek illatmintát a tusfürdők tömegéből. A szájvíz mellett nem volt pohárka, de löttyintettem a tenyerembe és felszürcsöltem onnan.

Dominika fotói elsőre megfogtak. Ott. Önmagamba szerelmesedve hittem, hogy csak és kizárólag engem babonáz azokkal az igéző szemeivel a monitorról és majd élőben szukubbuszként láncolja oda valamelyik testrészem egy random bútorhoz. Hát, nem. Belépek és elém libben egy hihetetlenül bájos és kedves lányka. Sokkal megközelíthetőbb, mint ahogy a fotók sejtetik. De engem aztán nem ver át! Most még így van itt, tündéskedve csacsog nekem, mosolyog, elbájol és szerényen fürkész a fotóknál szűkebbre zárt, kék szemeivel. A démoni énjét biztos a következő randira tartogatja...
Mondhatjuk "táncikált" körülöttem a sportos kis testével, csak úgy libbent az egyenes, vállig érő, szőkés haja. Már itt láttam, hogy mennyire jó - kerek és formás - feneke van! A cicik ekkor még a push-up melltartóba rejtve, de később őket is megcsodálhattam. Pont akkorák, amekkorának lenniük kell, érzékenységük és érzékiségük határtalan.

A szobába visszaérve, a tatami mellett állva sikerült megkérdeznem, hogy hová feküdhetek. Magas labda volt, de Domi nem csapta le. Úgy látszik, a hülyékkel óvatosan bánik - kezdetben. Valahogy csak megoldottam ezt a feladatot és hasra helyezkedve átadtam magam Úrnőmnek, ehhe.
Nos, a végtagjaim mind a helyükön maradtak. Hiába, kezdő masszőz nem csonkol nekifutásból. Sőt, kifejezetten kellemes dolgokat művelt velem. Vagy a lábamnál kezdett, vagy a hátamnál. Hirtelen nem is emlékszem, mert sikerült találnom egy megfelelően olaszos beszédtémát és teljesen belevesztem a beszélgetésbe. Aztán továbbhoppantunk más érdekességek felé, a percek meg csak rohantak, én meg el lettem varázsolva teljesen Domi nyitott személyisége által. Ja, azért arra felfigyeltem, amikor mind a 49 kilójával (Skandalum! Nem pontos az adatlap!) "ránehezedett" a fenekemre és úgy csúsztatta a nyakam irányába a kezeit, majd oldalt vissza. Változatosan, kellemesen masszírozott és közben kényeztette az agyamat is. Jó humora van, pikk-pakk lereagál dolgokat, gyorsan kapcsol, jól gondolkodik. Szerintem kreatív is, és ezt nem csak azért mondom, mert előtte más még nem próbálta úgy "letolni a húst a lábamról", hogy közben a hátamon ül, a fejem felé háttal, hanem azért is, mert majd mindjárt elmesélem egy fejezettel lejjebb, nyugalom. :)
Miután végigért a lábaimon, visszatekeredett a hátamhoz, a combomra csusszanva a fenekemet kezdte el gyurmázni. Ekkor már elkalandoztak a kezeim, de csak módjával: az ő combjain nyugtattam őket. Közben a vállaim is megkapták a kijáró törődést.

Egyszer csak valami neszezés hallatszott a hátam mögött, olaj csurgott rám, finom kezek terítették szét és... megjött a forró lehelet a nyakamba, puszik a fülemre, cicik a hátamra. Domi belém kapaszkodva cirógatott a melleivel, éreztem a megkeményedett bimbók útját a gerincem mentén, ahogy egyre lejjebb csúszott rajtam, majd visszahúzva magát, az oldalra fordított arcomra rápuszilt. Újra le, újra fel. Újra puszi, de most a számhoz közelebb. Összekulcsoltuk a kezünk, aztán elengedtem és hátranyúltam a csípőjéhez, megfogtam a fenekét, úgy húztam feljebb magamon. Belefúrta az orrát a hajamba, aztán elindult lefelé, puszilgatott közben, végig éreztem a forró ajkait a hátamon. Amikor újra felfelé vette az irányt, akkor óvatosan a hátamra vittem a kezeimet tenyereimmel felfelé, ő pedig beléjük csúszott a melleivel. Nem szólt, nem kuncogott, csak sóhajtott és amikor az arcomhoz ért, akkor rápuszilt a számra.
Kitekeredtem, s őt megtartva, nehogy leessen rólam :) felé fordultam. Szemeztünk egy kicsit, a haja alá nyúltam a tarkójánál, majd félresöpörtem egy tincset az arcából, a szeplők elől. Bal kezem az arcán maradt, erre elfordult és bekapta lágyan a hüvelyujjam. Megérintette a nyelvével, csak egy kicsit, jelzésképpen. Aztán elengedte és rám mosolygott egy "finom volt, ugye?" tekintettel meghintve. Megcsókoltam. Nem volt szégyenlős, alaposan visszacsókolt és lenn, a kíváncsi keze rámarkolt a farkamra. Mikor a nyelvparola után levegőhöz jutottam elindultam rajta: bebarangolni a nyakát, beszippantani a hajának illatát, kényeztetni a kebleit, felfedezni a bimbók érzékenységét, a hasának keménységét. Kalandoztam, de mindig visszavágytam az ajkaihoz, mert nagyon jól csókol. Nem tudom. Odaadóan. Talán ez a jó szó.
Újra elindultam, hívott az öle, kíváncsi voltam rá, hogy mit tartogat még nekem. Áthaladtam a köldöke felett, puszi ide, puszi oda. Ő közben a melleire markolt. Nyomtam egy puszit a fekete tanga által rejtett vénuszdombra, majd a combokat csókolgattam, egyre közelebb a puncihoz. A nyelvemmel megpróbáltam félretolni a textilt, de hamar felismertem, hogy a próbálkozásom inkább szánalmas, mintsem izgató, úgyhogy először kézzel félrehúztam a bugyit, hogy rácsókolhassak a kisajkaira, aztán inkább levettük a tangát és félre is dobtuk, hogy szabadon kényeztethessem.
Nos, az valami éteri gyönyörűség (nesztek, csak hogy meglegyen a nyálas szókapcsolat), ahogy Domi élvezkedik! :) Hullámzik, mocorog, aranyosan nyögdécsel. Sem a hangja, sem a mozdulatai nem túlzóak, a partnerének nem igazán lehet kétsége afelől, hogy ő tényleg élvezi. Érzéki és finom. Nem csak átvitt értelemben. Selymesen simult a nyelvemhez, vagy éppen rámozgott, ha úgy volt kellemes. Aztán egyre jobban belelendült, erősödött a hangja, húzott magához, ahol ért, míg ki nem szakadt belőle a diszkrét, de mégis erősebb sikoly. Elhittem neki, de biztosra (?) akartam menni (mert mi van akkor, ha tényleg annyit nyom, mint egy kacsa?!), úgyhogy gonoszkodtam vele egy kicsit és nem hagytam békén. Nem durvultam, csak kicsit hosszabban szerettem volna levezetni a vágyát. Domi viszont egyáltalán nem esett ki a ritmusból. Én ettől lettem olyan boldog és lelkes! Hú, mintha hozzám csöngetett be volna a parfümfutár! Nem is, annál sokkal jobban. Egészen felbátorított, hogy újra elindult velem és követ. A derekáról a puncihoz vittem a kezem, hátha... és igen, tetszettek neki a mozdulatok, nem volt ellenére a nyelvem mellé érkezett segítség. Nem ismertem még - így -, de a kíváncsiságom egyre inkább rajongássá fokozódott, ahogy időérzékem veszítve szökdécseltünk bele a naplementébe. :D Ez a lány... Hű! Nem is akarom továbbgondolni...
Pihegtünk. Domi valahol még volt, de biztos nem ott mellettem... :) Hasra fordítottam és masszírozni kezdtem, amíg kicsit összeszedi magát. Azt játszotta, hogy nincs egészen észnél, úgyhogy gondoltam megcsókolom, hátha felébred. Erre le is smárolt, ahogy kell! Közben meg nyomta bele a fenekét az ágyékomba. Hihetetlen! Forgolódtunk, ölelkeztünk, aztán valahogy csak ugyanabba dimenzióba keveredtünk és ekkor hirtelen ráeszméltünk, hogy mennyi az idő... Már majdnem 2 órája fürödtem a személyiségében, pedig a tervezett 1,5 órából még felet késtem is... Pár pillanatig tanácstalanul hebegtünk, hogy most mi legyen, tulajdonképpen velem, de aztán kardot rántottam, elkiáltottam, hogy "én vagyok a Júdeai Nemzeti Front" és ledöftem magam - majd elégedetten (ez a lényeg!) hozzátettem hörögve, hogy "megmutattam nekik".
Ennyiben maradtunk, majd némileg szétszórt eleganciával kijött velem fürdőbe és a tükörben varázsolt valamit, amíg én tusoltam. Miután megígértem, hogy a történtekből az anyukájának semmit sem fogok elmesélni, felöltöztem, ő pedig keszkenőjét lengetve utánam az utamra engedett.

A végén rendeztük valahogy, de én teljesen felcsavarodtam a csúszás miatti bűntudat, az átélt varázslat és a hiányérzet hiányának triumvirátusába, ezért próbáltam a lehető legkorrektebb módon tiszteletemet tenni a rám szánt idejéért.